Mór: megtalálták az egyik gyilkos fegyvert

Vágólapra másolva!
A hatóságok hajlandóak vádalkut kötni a múlt héten elfogott egyik gyanúsítottal, aki feltételezhetően nem lőtt az áldozatokra, bár részt vett a móri rablógyilkosságban. A rendőrség kedden nem kommentálta sem a vádalku hírét, sem a Kékfény és a Blikk információját, miszerint megtalálták az egyik gyilkos fegyvert H. László és K. Ede elfogása után, a házkutatások során.
Vágólapra másolva!

Bárkivel, így a múlt héten elfogott K. Edével (27) is hajlandóak vádalkut kötni a hatóságok - írja a Blikk. Ez azt jelenti, hogy beigazolódhatott: K. Ede, bár ott volt Móron, nem lőtt az áldozatokra.

A rendőrség nem kommentálta a lap ezen információit és azt sem, hogy megtalálták a Móron használt gyilkos fegyvert. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy a rendőrség csak azokért az információkért vállal felelősséget, amelynek forrása a nyomozó hatóság. A kommunikációs igazgató megígérte, amint lesz publikus információ, azt azonnal közzéteszik - jelentette az MTI.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról/itthon/20020510ittelolvashatja.html

A Blikk szerint bárkivel hajlandóak vádalkut kötni a vonatkozó törvény előírásai alapján a móri tömeggyilkosok bíróság elé állítása érdekében a magyar hatóságok. A törvény szerint emberölés kivételével bármilyen bűncselekmény elkövetője mentességet kaphat a büntetés alól, ha sajátjánál súlyosabb bűnügyet segít megoldani. A Blikk úgy tudja a nyomozók K. Edével is hajlandók a vádalkura. Ez azt jelenti, hogy bizonyítékaik vannak arra, a férfi nem gyilkolt Móron.

A lap értesülése szerint H. László és K. Ede lebukásához hozzájárult, hogy - bár nagyon eladósodtak - május végén látványosan költekezni kezdtek. Többek között olyan eurócímleteket is használtak, amilyeneket Mórról elvittek a támadók.

A két férfi csepeli, illetve zuglói lakásában baseballsapkákat és kesztyűket is lefoglaltak. A technikusok számára a kesztyűk adnak nagyobb munkát. Egyfelől azt is vizsgálják, kik használták azokat, de azt is meg kell fejteniük, hogy van-e a külsejükön a móri bankfiókból származó mikronyom. A fiókban a vérengzést követően minden kesztyűnyomot rögzítettek, így csak idő kérdése kimutatni, használták-e ott valamelyiket.

A Kékfény és a Blikk értesülését - nem hivatalosan - megerősítették: a rendőrök megtalálták az egyik gyilkos fegyvert. A Scorpiot H. László és K. Ede elfogása után, a házkutatások során foglaltak le.

A Magyar Televízió Kékfény című műsorában elhangzott, hogy az egyik őrizetes beismerő vallomást tett. A hírt a Magyar Hírlap kérdésére nem erősítették meg, de nem is cáfolták a rendőrség részéről.

(OS)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!