Fidesz: véglegesített jelöltlista

Vágólapra másolva!
A Fidesz és az MDF Budapesten és tizenkét megyében tudott megállapodni közös választási lista összeállításáról. Veszprém megyében külön indul, Szegeden közös polgármesterjelöltet állít a Fidesz és az MDF. Több városban már korábban eldőlt, hogy kit indítanak a polgári pártok a polgármesteri tisztségért. A Fidesz Országos Választmánya szerdán véglegesítette az októberi önkormányzati választásokon induló fővárosi és megyei jelöltjeinek névsorát.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás a Fidesz országos választmányi ülése után elmondta: a Fidesz és az MDF Budapesten és tizenkét megyében tudott megállapodni közös választási lista összeállításáról, hozzátette: a Fidesz fenntartja az országgyűlési választások során működőképesnek és sikeresnek bizonyult együttműködéseit, így több megyében az MKDSZ-el, a Fidelitasszal, a Lungo Drommal, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a gazdakörökkel is közös listát állít.

Deutsch azt is elmondta, hogy három megye kivételével a Fidesz mindenhol véglegesítette területi listáit. Csongrád, Heves és Zala megyében további megfontolásra vagy újabb egyeztetésekre küldte vissza az országos választmány a helyi pártszervezeteknek a területi listákat.

A Fidesz alelnöke szerint az augusztus 31-i határidőig a párt választmánya véglegesíteni fogja a listákat.

Kövér László, az országos választmány elnöke kijelentette, a testület két kivételtől eltekintve személyi kérdésekben nem döntött, nem állapított meg a konkrét jelöltállításra vonatkozó szempontrendszert, illetve nem tett javaslatokat az együttműködés természetére vonatkozóan. Kövér hozzátette, hogy egy megye, Győr-Moson-Sopron kivételéve a Fidesz mindenhol választási szövetséget kötött az MKDSZ-szel, a Fidelitasszal és a Kisgazda Polgári Egyesülettel. Kövér azt is elmondta, hogy ez nem azt jelenti, hogy az adott szervezet biztosan bejutó helyet kapott a területi listán. Előfordul az együttműködésnek olyan formája is, hogy a Fidesz külső bizottsági helyeket ajánlott az együttműködésért cserébe.

A Lungo Drommal a párt eseti együttműködést kötött, azonban Kövér szerint ez nem jelenti sem a Fidesz, sem a Lungo Drom korábbi politikájának megváltozását.

Az országos választmány formális döntést hozott arról is, hogy nem állít külön jelöltet a főpolgármesteri tisztségért folyó harcban, hanem a függetlenként induló Schmitt Pált támogatja. Kövér a személyi döntésekről azt mondta, hogy azok a helyi pártszervezetek hatáskörébe tartoznak, így ezekről beszámolni egyelőre nem tud, mint ahogy arról sem, hogy mely önkormányzatokban indul majd olyan jelölt, akit a helyi polgári körök javaslatára jelöl a párt.

Kövér ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Fidesz legutóbbi kongresszusán az elnökség úgy döntött, hogy ha az országos választmány a választási győzelem érdekében elkerülhetetlennek látja, akkor a saját hatáskörébe vonhatja a helyi szervezetekhez tartozó személyi döntéseket is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!