Jövőre 7 milliárd forintos költséggel, 60 százalékos európai uniós támogatás mellett iskola-felújítási program indul Magyarországon - jelentette be Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára szombaton. A programnak a tervek szerint legalább két választási cikluson át tart majd, amelynek eredményeként a 2010-es évek elejétől az iskolaépületek állapotának jelentős javulását várják a minisztériumban.
Hiller szerint a program első évében 50-60 iskola felújítása kezdődhet meg, a rákövetkező 6-8 évben pedig 400-500 magyarországi iskolát újíthatnak fel. Az államtitkár elmondta, hogy a fenntartók már tavasszal beadhatják pályázatukat a részleges vagy teljes felújításhoz szükséges támogatásokért. A pályázatnál előny, de nem feltétel az önkormányzati önrész megléte - tette hozzá Hiller.
Az államtitkár úgy vélte, hogy amennyiben Magyarország az elkövetkezendő években több pénzt fordít az iskolákra, úgy az Európai Unió alapjaitól nyert támogatások összege is emelkedhet.