Az eldugott Fejér megyei kis faluba, Dégre azt követően indultunk el, hogy a parlamentben az egyik országgyűlési képviselő arról beszélt, veszélyben vannak a helyi pihenőpark nyugdíjas lakói. A politikus elmondta, a parkot fenntartó cég a csőd közelébe került, a holtig tartó ellátásra szerződött idős emberek étkeztetése, orvosi felügyelete pedig veszélyben van. A megyei napilapban szintén jelentek meg a park gondjaival foglalkozó írások. Az [origo] telefonon megkereste Dég polgármesteri hivatalát is, ahol az egyik munkatárs közölte, a beteg embereknek is otthont adó park valóban komoly anyagi problémákkal küszködik.
Kutyák, bolhák és elefántok
Délben érkezünk, és a falu határában lévő pihenőpark, amely leginkább egy zöldövezeti lakóparkhoz hasonlít, valóban pihen, csend van és nyugalom. A nyitott kapu mellé ugyan ki van írva, hogy "Kutyákkal őrzött terület", kutyákat azonban nem látni, és ugatást sem hallani. Mindössze néhány nyugdíjast látunk, akik az egyik ház tornácán támaszkodnak.
Kopogni kezdünk a bejárathoz legközelebb eső, irodának tűnő épület ajtaján, de válasz nem érkezik, így - az esetlegesen feltűnő kutyákra figyelve - a támaszkodó nyugdíjasok felé vesszük az irányt. Mikor elmondjuk, miért is jöttünk, és megkérdezzük, hogy valóban akadnak-e problémák a parkban, rövid és egyértelmű választ kapunk: nem. A három nyugdíjas azt is közli, nem hajlandóak nyilatkozni, azt azonban elárulják, van néhány lakó, akik a bolhából is elefántot csinálnak, és akik mindenfélét beszélnek a helyi sajtónak a park állítólagos gondjairól. Végül azt a tanácsot kapjuk, hogy próbálkozzunk az intézmény fenntartójánál, Sósfalvi úrnál.
Útban az iroda felé két asszonyba botlunk; ők nem laknak, hanem dolgoznak a parkban. Kérdésünkre egy kicsit árnyalják a három szűkszavú nyugdíjas által adott helyzetérékelést. Az asszonyok elmondják, valóban vannak anyagi problémái a park fenntartójának, szerintük azonban ebben a nehéz helyzetben nem támadni kellene a vezetőt, hanem kiállni mellette.
Egy vállalkozás hányattatásai
Üvegajtón kopogtatunk, látjuk, benn egy férfi telefonál, aki amint meglát bennünket, kihúzódik a képből, majd egy perc múlva visszatér, és kezével mutatja, várjunk egy kicsit. Az úrról kiderül, ő Sósfalvi Ede, a parkot fenntartó közhasznú társaság ügyvezetője, aki végül kinyitja az ajtót, és szívélyesen az irodájába invitál bennünket.
Sósfalvi először a szerinte méltatlan támadásokról kezd beszélni, valamint arról, hogy őt és azokat a lakókat, akik elégedettek a park szolgáltatásaival, soha senki nem kérdezi meg. A panaszok után az ügyvezető beavat bennünket a pihenőpark szövevényes történetébe. A parkot 1996-ban hozta létre egy kft., azzal az elgondolással, hogy nyugdíjasok számára bizonyos összeg ellenében lakóhelyet építenek, valamint holtig tartó ellátást nyújtanak. A nyugdíjasok a leendő ház méretétől függően 2 és 8 millió forint közötti összegeket fizettek ki a lakóhelyekért, a szolgáltatásokért - étkezésért, orvosi ellátásért, valamint a rezsiköltségekért - pedig jelenleg havi 27 800 forintot fizetnek. Ha valaki saját maga gondoskodik az étkezésről, annak 26 százalékkal kevesebbet kell fizetnie - teszi hozzá Sósfalvi.
A jelenleg negyven idős - köztük beteg - embernek otthont adó park fenntartója időközben kft.-ből közhasznú társasággá (kht.) alakult. A kht vezetői 2001 áprilisában - a fenntartásra rendelkezésre álló pénz fogyásával - elhatározták, hogy az államhoz fordulnak normatív támogatásért.
A fenntartók tehát már ekkor anyagi gondokkal küszködtek, Sósfalvi szerint azonban csak ezt követően jöttek igazán a nehézségek. Ahhoz ugyanis, hogy normatív támogatást kaphassanak, a pihenőparknak olyan feltételekkel kell rendelkeznie, mint egy valódi szociális intézménynek. Étkezőt, betegszobát, orvosi szobát kellett kialakítaniuk és a dolgozók létszámát is meg kellett emelni. A feltételek megteremtése komoly összegeket emésztett fel, Sósfalvinak azonban hamarosan újabb problémával kellett szembenéznie: a szociális tárca közölte, az igényelt negyven fő helyett csak 11 főre adna támogatást.
Az ügyvezető szerint ezt azzal magyarázták, hogy a pihenőparkban lévő lakások többsége a kht. tulajdonában van, és ezekre a lakók holtig tartó használati joggal rendelkeznek. A jogszabály pedig nem engedi meg, hogy ilyen esetben támogatást adjanak. Sósfalvi úgy véli, a törvényalkotók egyszerűen nem gondoltak az általuk alkalmazott jogi megoldásra, ezért hagyták ki őket a támogatásra alkalmasak köréből. A kht. ezért most azt akarja elérni a minisztériumnál, hogy változtassák meg a jogszabályt.
Azzal Sósfalvi is tisztában van, hogy ezt nem lesz könnyű elérni, ezért egyelőre azzal is beérné, ha a 11 főre ígért normatívát megkapnák. Az ügyvezető azt ugyanakkor elismeri, ez a pénz még kevés lenne ahhoz, hogy kilábaljanak a bajból, így csak a törvénymódosítás - és ezzel együtt a nagyobb támogatás - segítene rajtuk.
Sósfalvi többszöri kérdésünkre sem tud egyértelmű választ adni arra, hogy mit tesznek akkor, ha nem kapják meg az államtól várt támogatást. Az ügyvezető csak annyit mond, hogy a kht. tulajdonosai eddig is sokat áldoztak a park fenntartására, és az elmúlt hat év alatt mindig megoldották valahogyan az anyagi gondokat.
Miután azt Sósfalvi sem tagadja, hogy az anyagi gondok az ápolás és a gondozás rovására mennek, megkérdezzük, mi igaz a parlamentben is megfogalmazott vádakból. A lakók valóban nem kapnak-e megfelelő étkeztetést, orvosi ellátást, és tényleg gondok vannak-e a park elektromos hálózatával? Az ügyvezető válasza három szóban összefoglalható: nem, nem és nem. Kérdésünkre, mit szól ahhoz a hírhez, miszerint a park cukorbeteg lakói nem jutnak diabetikus ételekhez, már kevésbé ad egyértelmű feleletet. Sósfalvi szerint - aki saját bevallása szerint szintén cukorbeteg - manapság már nem olyan könnyű meghatározni, hogy mit kell enniük a cukorbetegeknek, majd hozzáteszi: olyan ember terjeszti ezt a hírt, aki nem is tart igény a park által nyújtott étkeztetésre.
Az ügyvezető úgy véli, az őt támadó lakóknak azt kellene megérteniük, hogy az ellenségeskedés nem szolgálja közös érdeküket, a park helyzetének rendezését. Sósfalvi azt is szomorúnak tartja, hogy az eddig békés közösség most megosztottá vált, és az is előfordul, hogy a korábbi jó barátok ma már nem is állnak szóba egymással.
A nagy árverés
Sósfalvitól azt is megtudjuk, hogy éppen a látogatásunk előtti nap zajlott le egy árverés, amelynek eredményétől több nyugdíjas - az ügyvezető szerint feleslegesen - tartott. Az árverés előzménye, hogy a kht. egyik tulajdonosa és egy sárbogárdi hölgy között elszámolási vita kezdődött egy - Sósfalvi szerint a parktól független - ügyben. A hölgy végül végrehajtási eljárást indított a tulajdonos ellen, a végrehajtási árverést háromszor ki is írták, a kht.-ban birtokolt tulajdonrészért azonban senki sem jelentkezett. Úgy tűnik, a sárbogárdi hölgy sem szándékozik beszállni a pihenőpark-bizniszbe, tudjuk meg Sósfalvitól.
Több lakó attól tartott, hogyha új tulajdonos kerülne a kht-ba, akkor a megújuló vezetés eladná a fejük fölül a lakásokat. Sósfalvi szerint ez akkor sem történt volna meg, ha egy új személy beszállt volna a tulajdonosok közé, ugyanis a kht. mind a hat tagja egyenlő szavazati joggal rendelkezik, így mindenképpen a park fenntartása mellett álló többség érvényesítheti akaratát.
Miután a pihenőpark történetének legfrissebb fejleményeit is meghallgattuk, elindulunk, hogy felkeressünk néhány nyugdíjast a barikád mindkét oldaláról. A búcsúzáskor Sósfalvi úr még megkérdezi, nem tudnánk-e neki besegíteni a minisztériumnál, hogy megkapja a megfelelő nagyságú támogatást.