A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Kőbányai Vásárváros környékén torlódás várható a Construma építőipari szakkiállításra érdemes a sűrűbben közlekedő Expo-járattal utazni.

A Budavári Sikló nem jár a tavaszi karbantartási munkák miatt. Szintén nem üzemel ma a Libegő.

Folytatódik az útépítés a Fehérvári út-Bocskai út kereszteződésében és a Flórián téri felüljáró Árpád hídra vezető ágánál. Ezeken a helyeken megváltozott a forgalmi rend, így torlódásra számítsanak.

A Budafoki úton közművet javítanak a Lágymányosi utca közelében, így a Szent Gellért tér felé haladóknak útszűkületre kell számítaniuk. A Kelenhegyi úton a Szent Gellért tér és a Kemenes utca között továbbra sem lehet közlekedni.

A Kőbányai úton elkészült a Könyves Kálmán körút és a Kismartoni út között a városcentrum felé vezető oldalon az új útpálya, így mindkét irány forgalmát ide terelték át, ahol irányonként egy sáv járható. A Kismartoni út és a Mázsa tér között tart a közműépítés.

A XVII. kerületben a Ferihegyi utat és a Melczer utcát egy-egy szakaszon lezárták csatornaépítés miatt. Járművel mindkét irányban a Lőrinci út felé kell kerülőt tenni. Az Üllői úton a városhatárnál lévő vasúti átjárót átépítés miatt teljes szélességben lezárták, a terelőutat táblák jelzik.

A Nagy Lajos király útján a Kerepesi út és a Füredi utca között mindkét irányban lezárják a külső sávot, ugyanis szélesítik az útpályát. Soroksáron a Könyves utcát a Tárcsás utca és a Hintó utca között útépítés miatt lezárták, a terelőutat táblák jelzik.

Vidéki utak

A személyautósoknak Hegyeshalomnál, befelé és kifelé egyaránt fél órás, míg Sopronnál fél órás a várakozási idő. A teherautósok kifelé Ártándnál egy, Rábafüzesnél egy órás és Hegyeshalomnál fél óra a várakozási idő. Az Udvari határon a kilépő teherautók a személykocsik sávját használják, néhány napig torlódás várható. Barcs vagy Drávaszabolcs felé érdemes kerülni.

Az M1-es autópálya bicskei szakaszán felújítási munkát végeznek. Lezárták a Hegyeshalom felé vezető oldalt a 37- és a 42-es km között. A forgalmat az ellenkező oldalra terelik, ahol két-két szűkített sávon haladhatnak. A lezárás miatt a bicskei csomópontot nem használhatják. A herceghalmi csomópontnál tudnak le, a Tatabánya-óvárosi csomópontnál pedig felhajtani az autópályára.

Napközben 7-12, majd 13-18 óra között néhány percre megállítják az autósokat az M5 autópálya újhartyáni és kiskunfélegyházai kapujánál és az inárcsi pihenőnél, az 5-ös főúton Örkény, Kiskunfélegyháza, Szeged és Röszke környékén, a 4-es főúton Monoron, az 53-as főúton Tompán és a 405-ös főúton Nyáregyházán.

A 1-es főúton átépítik a Herceghalomra vezető út csomópontját. A 22-es km-nél most terelősziget épül, a munka útszűkülettel jár. A 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán 5.00-től 19.00 óráig kátyúznak, addig szakaszos útszűkületek lassítják a forgalmat. A 8-as főúton, Vasváron a 144-es km-nél a korlátok és védőhálók fenntartását végzik, sávlezárás mellett dolgoznak. Szélesítik a 65-ös főutat Siófokon. A 81-es és 83-as km között jelzőlámpa segíti a közlekedést. Átépítés miatt lezárták Zalaegerszegen a Zala-hidat. Az autósok a 74-es főút elkerülő szakaszán juthatnak a városba. A 88-as főúton Sárvárnál közművezeték-építés miatt van félpályás lezárás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!