A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Április végétől büntetik az autópályán bliccelőket

Vágólapra másolva!
Április végén fejeződik be az autópályákon a kamerás ellenőrzési rendszer próbaüzeme, így a bliccelők májusban már kaphatnak pótdíjfizetési felszólítást. Rögzített kamerák az M1-es és az M3-as autópályán vannak. Ezeken kívül mozgó ellenőrök és kamerás autók is segítik majd az autópályát jogtalanul használók leleplezését. A tervek szerint még ebben az évben kiépítik a rögzített kamerás rendszert az M7-es autópályán is.
Vágólapra másolva!

Az állami kezelésű autópályákon 2002. január 1-jével bevezetett kamerás díjellenőrzési rendszer próbaüzeme április végén befejeződik. A bliccelők májustól számíthatnak az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. felszólítására és pótdíjfizetési csekkjeire.

Béni Gyöngyi, az ÁAK Rt. szóvivője pénteken azt nyilatkozta, hogy az autópálya-társaság 40 millió forintos pótberuházással lehetővé tette a rendszer számára a pótdíjfizetési felszólítás kiküldése előtti biztonsági ellenőrzést, amivel az eddigi 2 százalékos hibalehetőség kizárható. Így az elektronikus ellenőrzések alapján meghatározott pótdíjfizetési csekkek kiküldésének utolsó akadálya is elhárult. Nem fordulhat elő ugyanis, hogy jogosult úthasználó vagy a pályát nem is használó, tévedésből felszólítást kapjon - mondta a szóvivő.

Jelenleg csak az M1-es és M3-as autópályák 2-2 pontján működik fix kamerás ellenőrzés, ezért a jogtalan úthasználók kiszűrését mozgó ellenőrök mellett kamerával felszerelt gépkocsik is segítik. A díjellenőrző szolgálat által gyűjtött adatok a gépkocsi fedélzeti számítógép egységébe kerülnek, majd az ellenőrzés végeztével a fix kamerák által szolgáltatott adatok kiértékelésével azonos módon dolgozzák fel.

Béni Gyöngyi kiemelte: az M7-es autópályán a mobil csoportok mellett még ebben az évben fix kamerás ellenőrző pontok felszerelését is tervezik. A technikai fejlesztéssel és beruházással biztonságossá és hatékonnyá válik az ellenőrzés az autópályákon. Minden utazónak tudnia kell, hogy már az autópályára történő ráhajtáskor matricával kell rendelkeznie - mondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!