A csütörtöki buszbaleset helyszínén még pénteken is dolgoztak a vasúttársaság karbantartói. A fénysormpótól még háromszáz méterre is lehetett a vonatról letörött alaktrészeket látni, a vasúti talpfákat és a sínt is többszáz méteres szakaszon ki kellett cserélni. A kereszteződésnél hatalmas mészfoltok, mécsesek, gyertyák, koszorúk, virágok emlékeztetnek a tragédiára. Bár Balázs Árpád siófoki polgármester csütörtöki rendelete értelmében pénteken már minden középületen és szállodán fekete zászló lógott, a városban nem volt gyászhangulat. Csak a vasúti átjáró közvetlen közelében és abban a szállodában, ahol az áldozatok laktak, lehetett érzékelni még pénteken is, hogy a városban csütörtökön tömegszerencsétlenség történt.
Pénteken délelőtt több német turistacsoport és helyiek is virágokat vittek és gyertyát gyújtottak a kereszteződésnél. Feltűnt a tragédia helyszínén az a német buszsofőr is, aki a balesetet szenvedett jármű előtt haladt át nem sokkal ugyanazon a kereszteződésen, és ugyanaz az utazási iroda alkalmazta, mint barátját, a szerencsétlenül járt busz vezetőjét. A férfi nem beszélt a történtekről, az átkelő közelében rögtönzött emlékhelyen percekig guggolt némán, majd gyorsan elhajtott.
Egy, a baleset helyszínéhez ellátogató alsó-szászországi nyugdíjas arról beszélt, hogy nagyon megrémült, amikor hallotta a történteket. Ráadásul a legtöbb áldozat is éppen abból a tartományból származik, ahonnan ő, ezért úgy érzi, véletlen szerencse, hogy nem fizetett be éppen aznapra buszkirándulásra.