Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter a tárca nélküli miniszteri poszt felállása óta jeltolmácsot visz magával minden fontosabb televíziós megszólalásakor. A jelenleg szabadságát töltő miniszter állandó jeltolmácsa, Nyírő Gabriella az [origo]-nak elmondta: egyelőre kevés alkalommal jelentek meg a televízióban, de a siketek körében máris nagyon pozitív visszajelzést kaptak. "Mivel ritka alkalmakról van szó, így valódi információs értéke nincs ennek, inkább gesztusértéke van a jeltolmács alkalmazásának" - közölte, hozzátéve: szerinte inkább társadalomformáló hatása van annak, hogy rendszeresen elkíséri a minisztert.
Lévai eddig több televíziós csatornának is jeltolmács részvételével adott interjút, illetve az olyan sajtótájékoztatókra hívja Nyírő Gabriellát, ahol a televíziók is biztosan megjelennek. A híradókban bevágott rövid anyagokban ugyan nem érvényesül a jeltolmács, ám mint Nyírő mondta: a siketek annyira ki vannak éhezve az információra, hogy minden alkalom számít nekik.
Emellett a kezdeményezés hatására már több - kereskedelmi és regionális - televíziós csatorna is bejelentkezett a fővárosi jeltolmácsszolgálathoz, amelynek Nyírő is munkatársa, hogy kísérletképpen, egy-egy műsorban alkalmaznának jeltolmácsot. "Jelenleg gyakorlatilag a kimondottan fogyatékosoknak szóló műsorokon kívül nincs hozzáférhető forrás a siketek számára. A fogyatékosok említésekor is mindig egyből a kerekesszékesekre gondolnak az emberek, pedig a siketek is több tízezren vannak. Kevés filmet feliratoznak, azok közül sem pont a színvonalasakat, és a közszolgálati híradó feliratozása is rossz. A sporthíreket és az időjárásjelentést pedig nem is feliratozzák már. A mostani megkeresésekkor is látszott: a televíziók attól tartanak, hogy technikailag nehéz a jeltolmács alkalmazása. Pedig még csak külön ablak sem kell, le kell ültetni a tolmácsot a sarokba, és kész" - mondta az [origo]-nak a jeltolmács. Példaként említette, hogy a spanyol televízióban sugároznak egy hetente jelentkező magazinműsort, amely a fő politikai, kulturális és sporteseményeket foglalja össze. A műsort feliratozva adják, emellett jeltolmácsot is alkalmaznak, sőt hangos alámondás is van.
A fővárosi jeltolmácsszolgálatnál egyelőre sem a pártok, sem egyes politikusok részéről nincs érdeklődés a jeltolmácsok iránt. Eddig csupán egy alkalommal, Medgyessy Péter miniszterelnök első parlamenti felszólalásakor próbálkoztak azzal, hogy jeltolmács is fordítson, ám végül technikailag nem tudták megoldani így a közvetítést - közölte Nyírő. A jeltolmács információi szerint ugyanakkor folynak arról a tárgyalások, hogy a plenáris üléseket szeptembertől heti 10 órában jeltolmácsok is közvetítsék. Mint mondta, maga Szili Katalin házelnök beszélt erről. A parlament gazdasági főigazgató-helyettese ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta: nem hallott még erről a javaslatról.
A hirtelen érdeklődést ugyanakkor még ki sem tudnák szolgálni, mivel jelenleg mindössze 30-40 megbízható jeltolmács működik az országban, közülük is alig páran űzik ezt a hivatást főállásban. A jeltolmácsok tömeges alkalmazásához előbb a képzésüket kellene megoldani, ehhez azonban először az őket oktató siketek képzését kellene rendezni.
A pártok közül egyedül az SZDSZ hívott jeltolmácsot az országgyűlési választások idején a kampánynyitó és -záró rendezvényre, ám a szabad demokraták sem tervezik, hogy a jövőben jeltolmácsot foglalkoztatnának. Béki Gabriella SZDSZ-es országgyűlési képviselő az [origo]-nak elmondta: az általa vezetett nőtagozat, a Gizella-kör ülésein az utóbbi időben többször megjelent jeltolmács is, ám azt sem ők, hanem az oda látogató siketek hívták. Béki szerint nem a politikusoknak, hanem a televízióknak kellene biztosítani a jeltolmácsot a fontosabb eseményeken.
Kapcsándi Dóra