A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Ma szavaznak a PSZÁF-törvényről

Vágólapra másolva!
Támogatta a parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn azt a kormányjavaslatot, amely a köztársasági elnök által kifogásolt és az Alkotmánybíróságot is megjárt, úgynevezett PSZÁF-törvény módosítására irányul. A javaslatról várhatóan délután szavaz a parlament. Az új verzió szerint Szász Károly, a PSZÁF elnöke addig marad posztján, míg fel nem áll az új vezető testület.
Vágólapra másolva!

A tavaly decemberben elfogadott, a befektetők és betétesek védelméről szóló, úgynevezett PSZÁF-törvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök küldte az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra. Az Alkotmánybíróság márciusi döntésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) átszervezésében átmeneti jogbizonytalanságot látott.

A kormány egy nappal később már el is készítette módosító javaslatát, mely szerint Szász Károly, a PSZÁF elnöke addig marad posztján, míg fel nem áll az új vezető testület.

Az alkotmányügyi bizottság hétfőn tárgyalta a kormány javaslatát. A kormánypárti többsége azt a Pénzügyminisztérium által beterjesztett, négy pontból álló módosító javaslatot támogatta, amely az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően kimondja: a pénzügyi felügyelet vezetőinek megbízása akkor szűnik meg, amikor a szervezet élén megalakul a felügyeleti tanács. A bizottság nem fogadta el az a fideszes módosító javaslatot, amely az egész törvényt a PSZÁF jelenlegi vezetői mandátumának lejárta után léptetné hatályba.

Répássy Róbert (Fidesz) szakmai köntösbe bújtatott politikai leszámolásnak nevezte a törvényjavaslatot, Avarkeszi Dezső (MSZP) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság az ellenzék által korábban hangoztatott aggályok többségét nem találta megalapozottnak.

A módosító javaslatról várhatóan délután dönt a parlament.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!