A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Elégettek egy Fidesz-zászlót Budapesten

Vágólapra másolva!
"Valaki elégette a Fidesz zászlóját a főváros XVI. kerületében. A Szövetség kerületi irodáját is megrongálták, festékszóróval" - áll a Fidesz honlapján.
Vágólapra másolva!

Egy XVI. kerületi pártiroda falára festékszóróval ismeretlenek az "autonóm" szót írták, az esővédőről levett pártzászlót pedig elégették - nyilatkozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Unger Pál közlése szerint a zászlóból nem maradt semmi, csak az elszenesedett csonkja, amit az épület előtt találtak meg. Az eset április 4. és 8. között történt, azt a sértett képviselője jelentette be a csütörtök esti órákban - tette hozzá.

A rendőrségi ügyeletes tájékoztatása szerint a kerületi kapitányság rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

MTI - [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!