Még az idén megkezdődhet két új börtön építése az országban, amelyeket magántőke bevonásával húznak fel - írja a Népszabadság. Az egyenként 700 férőhelyes börtönök közül egyet az észak-magyarországi, egyet pedig a nyugat-dunántúli régióban szeretnének felépíteni - mondta a lapnak Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi minisztérium politikai államtitkára.
A börtönöket magánvállalkozók építenék fel, de az állam üzemeltetné, és bérelné az épületeket. Az egyenként tízmilliárdból felépülő börtön üzemeltetése évente 1,2 milliárdjába kerülne az államnak - bérleti díj nélkül.
Az államtitkár cáfolta, hogy már megszületett volna a döntés a két börtön helyszínéről, és az építtető cégekről. Mint mondta, nagy az érdeklődés, eddig 30 település nyújtott be páláyzatot.
A börtönök helyszínének kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kell venni, így a jó megközelíthetőséget (autópálya közelségét), a jó infrastrukturális ellátottságot, a költségigényt, a környék bűnügyi statisztikáit, és a jelenleg is működő börtönök elhelyezkedését. A börtönök megépítésére hamarosan kiírják a közbeszerzési pályázatot - írja a Népszabadság.