Medgyessy Péter miniszterelnök egy erdélyi ismerősének segített nagy összegű állami bankhitelt szerezni - állítja a Magyar Nemzet. Az Eximbank ugyanis hitelt nyújtott a Betonút Rt. határon túli fővállalkozásához. A július 30-án, Nagyváradon aláírt megállapodás szerint a pénzintézet hétesztendős futamidővel 10,6 millió euró (2,5 milliárd forint) hitelt adott a Lotus Market nevű bevásárlóközpont építéséhez, melyben a kormányfő egyik ismerőse is érdekelt.
A hitelszerződéshez a szintén állami tulajdonú Magyar Exporthitel Biztosító Rt. nyújt biztosítást. A Magyar Nemzet szerint viszont a szocialista elképzelések szerint a két intézetet össze fogják vonni, így a hitelező önmaga számára garantál, s bukás esetén a magyar államkassza viseli a veszteséget.
A Magyar Nemzet úgy tudja: korábban az Eximbank tervei közt nem szerepelt romániai befektetés a magas országkockázat és a céltartalék-képzési kötelezettség miatt.