Az MSZP információi szerint a Fidesz szécsényi jelöltje az időközi választás előtt műszaki cikkeket - DVD-lejátszót és számítógépet - ajándékozott a helyieknek. Az MSZP úgy tudja, hogy két állampolgár is beadvánnyal fordult a helyi választási bizottsághoz az eset miatt. Nagy Andor fideszes jelölt ugyanakkor állítja: egy olyan iskolának segített a műszaki cikkekkel, melyet korábban kiraboltak.
Az MSZP azt követően hozta nyilvánosságra információit, hogy Sopronban vissza kellett léptetni jelöltjüket, akiről kiderült, hogy vásárlási utalványokat osztogatott helyi nyugdíjasoknak. Kránitz László visszalépésével nem lesz kormánypárti jelölt a vasárnapra kiírt választáson. Az SZDSZ jelöltje ugyanis korábban már visszalépett, éppen Kránitz javára.
Sopronban és Szécsényben azért kell időközi választást tartani, mert eddigi képviselőik az Európai Parlament tagjai lettek. Az első forduló mindkét helyen érvénytelen volt az alacsony részvétel miatt. A második fordulót most vasárnap tartják.