Eközben Hiller István, az MSZP elnöke Dávid Ibolyával, az MDF elnökével és Gémesi Györggyel, az MDF elnökhelyettesével tárgyalt, szintén az államfőjelöltről.
"Azt szeretnénk, azt szeretném, hogy ha a köztársaságunk új elnökét minél nagyobb szavazati aránnyal választaná meg a magyar Országgyűlés, ezért arra kértem az MDF elnökét, vezetőit, hogy fogadják ezt a kezdeményezésemet. Örömmel mondhatom, hogy a kezdeményezésre pozitív választ kaptam" - mondta a megbeszélést követően Hiller István újságíróknak az MTI tudósítása szerint.
Dávid Ibolya arra a kérdésre, hogy elfogadható-e az MDF számára Szili Katalin jelöltként, elmondta: személyről nem tárgyaltak. Mint mondta, arról biztosították Hiller Istvánt, hogy az elnökjelölés elveiről (milyen elnök, milyen kritériumokkal fogadható el az MDF számára) továbbra is hajlandóak tárgyalni, s azután kívánnak személyekről beszélni, miután az elvekről egyetértésre jutnak.
Dávid Ibolya elmondta: az MDF szempontjai szerint az a személy lenne alkalmas a köztársasági elnöki posztra, aki nem kompromittálódott a rendszerváltás előtt, nem volt tagja az elnyomó hatalomnak és a kommunista pártnak, valamint életpályája garancia arra, hogy a választók többsége támogassa. Mint mondta, nem árt, ha a jelölt jártas a politikai életben, de fontos szempont, hogy pártok felett álló legyen és ne legyen aktív politikus, sem olyan személy, aki az elmúlt tizenöt évben a nemzetet megosztó politikai szerepet vállalt.