A múlt hét hétfői parlamenti ülésen az MSZP-frakció több képviselője kezdeményezte, hogy a Nemzeti Földalappal kapcsolatos egyik törvénymódosítást vegyék le a napirendről, mert még további egyeztetéseket tartanak szükségesnek az ügyben. A napirendet a kormány vagy 15 országgyűlési képviselő javaslatára lehet módosítani a házszabály szerint.
Az indítványt annak ellenére elfogadták, hogy csak tizennégy képviselő támogatta azt. Kis Péter MSZP-s képviselő, aki nem azonos a kancelláriaminiszterrel, ugyanis kétszer is aláírta a dokumentumot. A képviselő sorrendben másodikként és hatodikként is szignálta az indítványt.
Kis az [origo]-nak elismerte, valóban az ő aláírása szerepel kétszer is a javaslaton, szerinte véletlen tévedésről van szó. Azzal indokolta a hibát, hogy a frakcióülésen köröztették az indítványt, és gyűjtötték az aláírásokat. Mivel a dokumentumnak csak az első lapján szerepelt a javaslat szövege, a második lapon csak az aláírásoknak kihagyott hely volt, ezért nem tűnt fel neki, hogy egy olyan indítványt írt alá, amelyet egyszer már támogatott.
Kis hozzátette: nem is tudta megkeresésünkig, hogy kétszer is támogatta ugyanazt a javaslatot. Az [origo] többszöri kérdésére, hogy jelzi-e a hibát a házelnöknek, nem válaszolt.