A TÁRKI 2005 decemberében reprezentatív közvélemény-kutatást végzett a romákkal szembeni előítéletekről, ezer 18 év feletti állampolgár megkérdezésével. A magyar felnőttek négyötöde állította, hogy "a romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni", és 62 százalékuk többé-kevésbé egyetértett azzal, hogy "a bűnözési hajlam a cigányok vérében van".
Öt évvel ezelőtt kevesebben voltak azok, akik a "vérrel" magyarázták a bűnözési hajlamot, 2000-ben az emberek 55 százaléka gondolkodott így, viszont a másik állítás híveinek tábora 88 százalékról csökkent, a jelenlegi 80-ra.
"Inkább változatlanságról, mint növekedésről van szó, ám ez mit sem von le abból, hogy ezek a számok rettenetesen magasak" - mondta az [origo]-nak Sík Endre szociológus, a TÁRKI munkatársa. A szociológus szerint a közvélemény-kutatás eredménye annak tudható be, hogy az elmúlt években nem lett jobb a cigányság élete, és a többségi társadalom bizonytalansága, félelme sem változott, az előítéleteknek pedig ez a két forrása.
"Nagyon mélyen gyökeredzik a cigányellenesség, ami nyílt formában is megmutatkozik. Ez az, ami szerintem meglepő, hogy az emberek ilyen kérdezési szituációban is nyíltan vállalják véleményüket" - fogalmazott a szakértő. Sík Endre az [origo]-nak elmondta: az az állítás, hogy "a bűnözési hajlam a cigányok vérében van", szélsőségesen rasszista forma, mert a kifejezés a vérrel kapcsolatos.
A szociológus szerint a pártpolitika csak igen kevessé tudja enyhíteni az előítéleteket, a közpolitikában viszont bőven van tere a lehetőségeknek. Fontos lenne, hogy a rendőrök, ápolónők között több legyen a roma, de népszerű, ismert roma személyek is tudnak az előítéletek ellen hatni: ilyen példa volt a futballista Farkas János, vagy a Megasztárral befutott énekesek - véli Sík Endre.
A megkérdezettek között alacsony volt azok aránya, akik a "nem tudom" válaszlehetőséget karikázták be, ez azt jelzi, hogy a többségnek határozott véleménye van a romákról. A kérdőívek fele a roma, fele a cigány megnevezést használta, de a válaszokat ez nem befolyásolta érdemben.
Csupán minden tizedik válaszoló vélte úgy, hogy a romáknak több támogatást kellene adni, mint a nem romáknak. Az emberek 48 százaléka vallotta magáénak azt a véleményt, hogy "a romák között ugyanannyi a bűnöző, mint a hasonló körülmények között élő, nem romák között".
Janecskó Kata