A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Az erdélyi fiatalok örülnek a négypárti parlamentnek

Vágólapra másolva!
Nem szabad felhasználni az erdélyi magyarokat sem most, sem a jövőben - ezzel a felhívással fordult a magyarországi pártok ifjúsági szervezeteihez intézett nyílt levelében a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöksége. A Miért vezetősége örül annak, hogy elmúlt "a kétpártrendszerrel járó veszély", miközben az erdélyi lapok Dávid Ibolya megítéléséről vitáznak.
Vágólapra másolva!

"Szem előtt kell tartani a határon túl élő közel ötmillió magyar megbecsülését, nem szabad felhasználni őket sem most, sem a jövőben a már divatossá vált népszerű nyilatkozatok érdekében" - ezzel a kéréssel fordult a magyarországi ifjúsági szervezetekhez intézett nyílt levelében a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöksége.

Borboly Csaba Miért-elnök és Kovács Péter társelnök azt írja a levélben: "Az utóbbi hetek tanulságosak és olykor meglepőek is voltak számunkra". Szerintük a "demokrácia fokmérőjének" tartott választás szerencsés módon, az éretten gondolkodó szavazópolgároknak köszönhetően szertefoszlatta a kétpártrendszerrel járó valamennyi veszélyt, amely nem csak az anyaországi magyaroknak okozott volna komoly sebeket, hanem minden bizonnyal a határon túl élő magyarok soraiban is további feszültségeket gerjesztett volna.

A Miért elnöksége által írt levél címzettjei: Almássy Kornél, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke, John Emese, az SZDSZ Új Generáció elnöke, Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal elnöke, Loppert Dániel, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának elnöke és Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke.

"Tudva, hogy az általatok képviselt szervezetek oroszlánrészt vállalnak a még versenyben lévő pártok kampányában, azzal a kéréssel fordulunk hozzátok, hogy tartsátok szem előtt a határon túl élő közel 5 millió magyar megbecsülését, ne hagyjátok felhasználni őket sem most, sem a jövőben a már divatossá vált 'népszerű nyilatkozatok' érdekében" - írják a Miért vezetői.

A romániai magyar sajtóban eközben újabb kommentárok látnak napvilágot a magyarországi választásokról. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) egyik írásában Dávid Ibolya érdemeire hívja fel a figyelmet, emlékeztetve például arra, hogy az MDF-elnök kitartásának, céltudatosságának, kiváló jogászi érveléssel ötvöződő diplomáciai érzékének köszönhetően az aradi Szabadság-szoborcsoport annak idején kiszabadult börtönéből.

Az írás szerzője vitába száll a Háromszék egyik múlt heti vezércikkével. Ez utóbbi szerint Dávid Ibolya a sokéves toplistás politikusi szépségverseny adataitól indíttatva a hiúság vásárának adózik, pálfordulást hajt végre, a szerző még azt is sugallta, hogy Csíksomlyón majd legközelebb kifütyülik, miközben nagyasszonyi kalapja alatt vagy fölött kötik meg a koalíciót. Az ÚMSZ kommentátora ezzel szemben hangsúlyozza: Dávid Ibolya nem forog, vannak elvei. A politikust továbbra is ugyanúgy tisztelik Erdélyben és a Székelyföldön, mint bármikor - írja a szerző.

A lap egy másik kommentárjában azt írja az MDF-ről: "Megértük ezt is, van egy párt a nagyvilágban, pontosabban Magyarországon, amelyik elvekre épülő programot akar, de nem akarja a politikai hatalmat". Nem lehet deficittel indulni egy versenyben - írja a szerző -, a hatalom megszerzésére (vagy megőrzésére) tett kísérlet az egyetlen igazán indokolható dolog, amelyet egy politikai párt tehet. Ha nem hisz abban, hogy képes megszerezni a hatalmat és képes életbe léptetni a programját, bármely politikai erő megérett a feloszlásra - állapítja meg a kommentátor, aki ugyanakkor "megnyugodva" fogadta Dávid Ibolya kijelentését, hogy majd a második forduló után - ha olyan az eredmény - még lehet szó tárgyalásokról. Ez a mondat a szerző szerint nagyon kifinomult hatalom-megszerzési praktikákról tanúskodik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!