A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Egyeztettek az Országgyűlés alakuló üléséről

Vágólapra másolva!
Megállapodtunk a nyitóülés napirendjében és technikai kérdéseiben - közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten Lendvai Ildikó, a parlamenti pártok országgyűlési alakuló üléséről szóló egyeztetetést követően.
Vágólapra másolva!

Két kérdésben kell további tárgyalást folytatnunk: az egyik a parlamenti ülésrend (...), a másik az alelnökök számának kérdése - tette hozzá az MSZP politikusa. A bizottságok számáról szólva elmondta, erről még tárgyalni fognak, de több frakció - így a szocialisták is - azon az állásponton van, hogy csökkentsék a bizottságok számát. Ezzel összefüggésben kitért arra, az MSZP a bizottsági helyek számát is csökkentené.

A kormányzati struktúra kialakítása után fogunk tárgyalni erről - mondta Lendvai Ildikó. Szólt arról, hogy szükség van öt parlamenti alelnökre. Hozzátette, az Országgyűlés működésének költségeit csökkenteni fogják, de ehhez nem az alelnökök számán kell változtatni. Az ülésrenddel kapcsolatosan úgy fogalmazott, az MSZP és az SZDSZ meghagyná a korábbi ülésrendet, de a KDNP változtatna ezen, így erről is tovább tárgyalnak.

Lendvai Ildikó tájékoztatása szerint a köztársasági elnök feladata eldönteni, lesz-e alakuló ülés május 16-án, vagy esetleg ez későbbi időpontra tolódik. Hozzátette, a szocialisták készen állnak a május közepi alakuló ülésre.

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az Országgyűlés alakuló üléséről tartott egyeztetést követően azt mondta: indokoltnak látják "a parlament mai bizottsági struktúrájának ésszerűsítését, a takarékosság elvének érvényesítését". Kiemelte: ezzel van összefüggésben az a javaslatuk is, mely szerint öt helyett három alelnökre lenne szükség. Megjegyezte, e javaslatot az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem támogatta.

Arra a kérdésre, hogy megtartható-e május 16-án az Országgyűlés alakuló ülése, a Fidesz politikusa a köztársasági elnök hivatalvezetőjének álláspontjára emlékeztetett. E szerint az államfő azt szeretné, ha minél előbb meg lehetne tartani az alakuló ülést, de ha ezt egy bírósági döntés mégsem teszi lehetővé, akkor "átgondolja, hogy más időpontra hívja össze a parlament alakuló ülését".

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a parlamenti ülésrend meghatározásában szeretné elérni, hogy a jobboldali pártok a terem Duna felőli oldalán, létszámuknak megfelelő sorrendben kapjanak helyet - közölte a párt tárgyalócsoportjának tagja, Rubovszky György. A KDNP számára lényeges kérdés még, hogy milyen sorrendben üljenek a pártok. Szerintük az ellenzéki pártoknak az ülésterem közepétől létszámuknak megfelelő sorrendben kellene ülni. Így középen a Fidesz, aztán a KDNP képviselői kapnának helyet, majd pedig a terem szélén kellene elhelyezni az MDF frakciót. Rubovszky György tájékoztatása szerint a KDNP ragaszkodik ahhoz, hogy a mostani ciklusban három alelnöke legyen a Háznak.

A liberálisok kisebb, a kormánystruktúrát leképező országgyűlési bizottsági szerkezetet szeretnének, kevesebb képviselővel - mondta Eörsi Mátyás, SZDSZ-es ügyvivő az egyeztetést követően. "A kormánystruktúra kialakulásával párhuzamosan fog kialakulni a bizottsági struktúra" - közölte a liberális politikus, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben nagy vitára számít. Kitért arra is, hogy az országgyűlési tisztségviselőkre vonatkozóan még nem fogadtak el javaslatot, de a Ház elnökét nyilván a legerősebb párt, az MSZP adja. Hozzátette: javaslatuk szerint mindegyik frakció egy-egy alelnöki pozíciót kapna, és a tervek szerint a jegyzők száma 10 lenne.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke - mint elmondta - takarékossági javaslatokat terjesztett elő a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen. Ezen javaslatok között említette a bizottságok számának és a bizottsági tagok létszámának csökkentését. Szorgalmazta, hogy egy képviselő egy bizottság munkájában vegyen részt, és szüntessék meg a helyettesítés intézményét. Mint mondta, konkrét szám nem hangzott el a bizottságokkal kapcsolatban, de abban egyetértés volt, hogy a testületek számát csökkentsék. Ma 25 állandó bizottsága működik az országgyűlésnek 495 képviselői hellyel, ez alapos és korrekt munkára nem ad lehetőséget - fogalmazott.

Dávid Ibolya javasolta még, hogy ne kapjon díjazást vagy csökkenteni lehessen a honoráriumát annak a képviselőnek, aki nem megfelelő számú szavazásban vesz részt. Szorgalmazta a mobiltelefon használatának szabályozását, a külföldi utazások korlátozását, valamint azt, hogy bérleti szerződéssel vagy számlával igazolják a képviselők a szállások igénybevételét.

Az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztetés jövő kedden folytatódik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!