Az SZDSZ rábólintott a koalícióra

Vágólapra másolva!
Az MSZP-vel kötendő koalícióról és a kormányprogram elfogadásáról döntött vasárnap az SZDSZ küldöttgyűlése. A párt több mint félezer küldöttjének többsége igennel szavazott a kormányprogramra, így az MSZP-vel hétfőn aláírhatják a koalíciós szerződést. Magyar Bálint, volt oktatási miniszter kormánymegbízottként az uniós fejlesztési pénzekért felelős testületet vezeti majd.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ küldöttgyűlése vasárnapi ülésén jóváhagyta a kormányprogramot, és felhatalmazást adott a koalíciókötésre az MSZP-vel. A budai Europa Congress Centerben megtartott kongresszuson a párt 793 küldöttjéből 554-en regisztráltak. A szavazáskor hárman tartózkodtak, ellenszavazat nem volt.

Kuncze Gábor a küldöttgyűlésen elhangzott beszédében elmondta, hogy akár népszerűségvesztés árán is végigviszik a reformokat, többek között az egészségügyben. A pártelnök szerint a koalíciós tárgyalások során az egészségügyi, a gazdasági, az oktatásügyi, az igazságügyi, a külügyi és a környezetvédelmi tárcák esetében merült fel, hogy azok irányítása a SZDSZ kezébe kerülhet. Hozzátette: az igazságügyi tárcára nem tartottak igényt, a külügyi elfogadható lett volna, az ügyvivői testület mégis a környezetvédelmi mellett döntött (a gazdaságivel és a egészségügyivel együtt).

Korábban több civil szervezet is kifogásolta Persányi újrajelölését környezetvédelmi miniszternek. Kuncze ezzel kapcsolatban azt mondta, alkalmasnak tartja Persányit a feladatra, mivel a miniszter az előző ciklusban is teljesítette az SZDSZ programját. A zöldek szerették volna, ha Fodor Gábor személyében politikus kerül a tárca élére, aki hathatósan tudta volna képviselni a zöld érdekeket. Kuncze Gábor erre úgy reagált, hogy 2002-ben a civilek épp azt kifogásolták, hogy a tárcát nem szakpolitikus irányítja.

Magyar Bálint, volt oktatási miniszter - a kormányfő felkérésére - kormánymegbízottként az uniós fejlesztési pénzekért felelős testületet vezeti majd. Kovács Kálmán volt informatikai miniszter nem kap kormányzati feladatot, ahogyan Hankó-Faragó Miklós, volt igazságügyi államtitkár sem.

Horn Gábor ügyvivő azt mondta: a liberális párt felelőssége, hogy megvalósuljanak a kormányprogramban szereplő reformok. Mint mondta: "...az MSZP-nek nem kell sok, hogy ne csinálja meg ezeket, vagy megfeledkezzen a reformokról." A kongresszuson ezután négy, előre felkért hozzászóló, Kóka János gazdasági miniszter, Molnár Lajos leendő egészségügyi miniszter, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter és Demszky Gábor főpolgármester ismertette a koalíciós tárgyalásokon megszületett kormányprogramot.

Molnár Lajos az ebédszünetben újságíróknak elmondta: a kormányprogramból kikerült az a határidő, miszerint a több-biztosítós rendszer feltételeit 2007-ig teremtik meg, és akkor döntenek arról, hogy mikor nyitják meg a piacot a többi biztosító előtt. Közölte: a miniszterhelyettesi posztra több jelölt van, de döntés még nem született.

Az MSZP kongresszusa egy héttel ezelőtt adott felhatalmazást a pártelnöknek és a miniszterelnök-jelöltnek, hogy megkösse a koalíciós szerződést az SZDSZ-el. A szabad demokrata küldöttek döntése nyomán a megállapodást hétfőn írja alá a két párt, majd kedden beterjesztik a kormányprogramot, pénteken pedig bemutatják az új kormányt, amely a meghallgatásokat követően június 9-én teszi le esküjét.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!