Abbahagyták az éhezést a tanárok

Vágólapra másolva!
Befejezték a csaknem egy hete tartó éhségsztrájkot a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanárai, akik az iskola szerintük már biztos bezárása ellen tiltakoztak. A főváros annyit ígért meg, hogy visszatérnek a szakközépiskolába, hogy tárgyaljanak velük. A tiltakozást az váltotta ki, hogy a fővárosi önkormányzat azt tervezi, átalakítja a szakképzési rendszert, ami akár 20 szakközépiskola bezárásához vezethet.
Vágólapra másolva!

Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanára, az éhségsztrájk-akció elindítója elmondta: az éhségsztrájk végére meghívták a Fővárosi Önkormányzat oktatási bizottságának tagjait, akik végigjárták az iskolát, majd egy rövid megbeszélést tartottak a tanárokkal. Egyelőre azonban nem sikerült megegyezni a főváros illetékeseivel az iskola jövőjéről.

"Eddig nem mérték fel az iskolát, még azt sem tudták, hogy van-e itt tornaterem, vagy nincs (...) Kártérítést fogunk kérni, mert rengeteg diáktól elestünk amiatt, hogy a felvételi időszak előtt jelentették be az iskola bezárását" - mondta Pécsi Ágnes.

John Emese, a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottságának alelnöke azt ígérte, hogy miután meglátogatták az összes bezárásra ítélt iskolát, újra visszatérnek a szakközépiskolába egy megbeszélésre.

A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola bezárása és általában a középfokú oktatási rendszer összevonásokkal, megszüntetésekkel járó átalakítása azért kényes kérdés, mert nemsokára le kell adni a középiskolai jelentkezési lapokat. A nyolcadikosoknak és szüleiknek pedig nincsenek információik arról, hogy melyik intézmény marad fenn.

A fővárosi önkormányzat ugyanis átalakítaná a munkaerő-piaci szempontból alacsony hatékonysággal működő szakképzési rendszert. E szerint a közoktatást elválasztanák a szakképzéstől. A szakképzést önálló szakképzési központokba koncentrálnák, mert így lehetőség volna arra, hogy ezeket uniós forrásokból fejlesszék. A tervek szerint mintegy 50 középiskola érettségi vizsgával bezárólag nyújtaná az alapképzést. Ez az átalakítás 20 szakközépiskola megszűnését is eredményezheti.

A fővárosi közgyűlés várhatóan február végén dönt a szakképző iskolák átszervezéséről - és arról, mely iskolákat zárják be vagy alakítják át. A főváros oktatási bizottsága korábban azzal indokolta az átszervezéseket, hogy jelenleg tízezres nagyságrendű üres férőhely van a szakiskolákban, amelyek 65-70 százalékos átlagos "osztályfeltöltöttségűek". A fővárosi önkormányzat középfokú tanintézeteibe 67 ezer diák jár, ebből a 95 szakközépiskolában 15 ezren, iskolánként 153-an tanulnak.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!