Roma szülők kérik a külön osztályt

Vágólapra másolva!
Váratlan fordulat állt be a hajdúhadházi szegregációs perben, ami akár véget is vethet az ügynek. A cigány gyerekek elkülönítése miatt pert indító alapítványt ugyanis éppen az érintett roma szülők kérték meg: vonja vissza a vádakat, mert ők továbbra is azt szeretnék, hogy külön tanuljanak a gyerekeik.
Vágólapra másolva!

A pert 2006-ban indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) a hajdúhadházi önkormányzat ellen, mert szerintük a város általános iskoláiban jogellenesen elkülönítve tanítják a cigány gyerekeket. Az iskolákban, a különálló épületekben valóságos cigánytagozatok alakultak ki: van, amelyiket felzárkóztatónak nevezik, a másik elvileg kisegítő iskola - állítja a CFCF.

Az alapítvány szerint a település két iskolájának jól felszerelt, modern főépületeibe járnak a nem roma diákok, míg a romák - mintegy 600 gyermek - jelentős része a lepusztult, alapkövetelményeknek sem megfelelő melléképületekben tanul, ahol rosszabb feltételek mellett, alacsonyabb színvonalú oktatást kapnak.

Az ügy legutóbbi tárgyalásán, a megyei bíróságon azonban fordulat történt: az önkormányzat csatolta az iratokhoz a roma szülők beadványát, melyben azt kérik, hogy az alapítvány vonja vissza keresetét. A kérelmet a szülők 80 százaléka aláírta. A családok azt kérik, hogy gyermekeik továbbra is külön tanulhassanak, mivel az iskolaépületek közelebb vannak otthonaikhoz - tájékoztatott Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szóvivője.

A tárgyalás március 27-én folytatódik, amikor a bíróság a beadványt aláírók közül a véletlenszerűen kiválasztott szülőket hallgatja majd meg. A következő tárgyaláson a szóvivő szerint várható, hogy a bíróság nem folytatja tovább a bizonyítási eljárást, hanem ítéletet hoz.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!