Elhunyt Gömöri Endre külpolitikai újságíró

Életének 85. évében elhunyt Gömöri Endre publicista, külpolitikai elemző. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró több mint 60 éve volt a pályán.

Kedden elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró. 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), amelynek tiszteletbeli elnöke volt. A MÚOSZ és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti a publicistát.

Gömöri Endre a háború után, az Új Magyarország című lapnál kezdte újságírói tevékenységét, első cikkét 23 évesen, a II. világháborút követően írta. Egy 2001-ben, a Magyar Sajtó című lapnak adott interjújában pályája kezdetére így emlékezett vissza: "Nem tanultam sehol a szakmát, spontán módon csöppentem bele. Igaz, már az iskolában is újságírónak készültem, a magyarórán szívesebben írtam dolgozat helyett novellába hajló tudósítást. Aztán a háború után, amikor az angolok leváltották Churchillt, megírtam első cikkemet. (...) Én lepődtem meg a legjobban, amikor néhány hét múlva nyomtatásban láttam viszont."

1946-ban a Jövendő című hetilaphoz került, ahol nyelvismerete és érdeklődése folytán külpolitikai szakterületen dolgozott. 1949-től már a Szabad Népbe, az ország legnagyobb napilapjába írt, ahol a külpolitikai rovatvezetői posztot vehette át. Amikor azonban az ENSZ párizsi közgyűléséről tudósított, egy ártatlannak tetsző nyilatkozat miatt szigorú pártmegrovást kapott, utolsó figyelmeztetéssel. Ettől kezdve egészen 1956 nyaráig, a Rákosi-rendszer bukásáig nem utazhatott külföldre, és a Szabad Népnél sem maradhatott.

Egy évig munkanélküliként fordításból élt, majd váratlanul felkérték, szervezze meg a Magyar Rádió külpolitikai rovatát. Gömöri Nagy Imre politikai táborához csatlakozva részt vett a Sztálin utáni idők politikai harcaiban. A forradalom utolsó napjaiban a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságának tagjává választották. A börtönbüntetést elkerülte, de négy évig nem kapott újságírói állást, a rádióba évekig nem tehette be a lábát. Az írástól nem tiltották el, de évekig csak betűjelzéssel publikálhatott, Pethő Tibor jóvoltából főként a Magyar Nemzetben. 1960-tól jelenhettek meg újra saját nevén az írásai.

Négy éven át a Figyelő nemzetközi anyagait gondozta, majd 1964-től rovatvezetőként az akkor induló külpolitikai hetilap, a Magyarország meghatározó munkatársa lett. Később, 1989-től a Figyelő rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettes volt. A rendszerváltáskor az újságíró-társadalom nevében ő helyezhetett el koszorút Nagy Imre újratemetésén. Bekerült a MÚOSZ elnökségébe, 1992-ben a szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

1991-ben kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, majd 1997 októberében a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet vehette át Göncz Árpád államfőtől. A "sajtószabadság képviseletéért" 2000-ben pedig Emmanuele Gazzo-díjjal tüntette ki az Európai Újságíró Szövetség. A Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját 2001-ben kapta meg, majd két évvel később az elsők között vehette át a Prima Primissima elismerést.