Lecsót főzni mindhalálig

Ön mihez kezdene, ha tényleges életfogytiglani börtönre ítélnék, ha a cellából már csak a temetőbe vihetne az útja? Az Európában egyedülálló büntetés következtében Magyarországon tucatnyian tudják, hogy sosem lépnek már ki a börtön falai közül, de több száz másik ember is legfeljebb hajlott hátú aggastyánként szabadulhat. Addig pedig havi egy látogató egy órára, lecsó, jó magaviselet esetén nagyjából heti egy alkalom a közösségi szobában, nagy ritkán egy kis jégkrém és magyar börtönviszonylatban luxuskörülmények. Az [origo] a Csillagbörtönben kutatta a tényleges életfogytiglanra ítéltek örömeit és reményeit.

Éltető remények

"Próbálok egészségesen élni, nem iszom, nem drogozom és nem cigizem, hogy ha 60 évesen szabadulok, még legyen egy kis időm odakinn. Aztán ha meg nem érem meg, hát így jártam" - mondja János, aki társaihoz hasonlóan az újrakezdést várja. Ha ez a remény nem lenne, ha például 60 évesen akarnák újra behozni a börtönbe, már nem jönne vissza: "akkor már inkább kinyírnám magam".

Most azonban eszébe se jut ilyesmi, helyette azt tervezi, hogy majd újra együtt él szüleivel, öccsével és öccse családjával. "Nem akarok fájdalmat okozni nekik öngyilkossággal" - állítja. Persze, ha család már nem lenne, "akkor lehet, hogy kicsinálná magát az ember" - teszi hozzá.

Hasonlóképp vannak a reménnyel a tényleges életfogytiglanosok is - mondja János. "Épp a múltkor beszélgettem egyikükkel, és csak annyit mondott: 'Lehet, hogy neked jobb a 30 éveddel, de nem biztos.' Igazából mindenki abban bízik, hogy felülvizsgálják az ügyüket, akár a móri gyilkosságot, és akkor kevesebbel megúszhatják: mi 30 helyett mondjuk 10-et, ők a végtelen helyett 20-at várnak".

"Az életfogytot nem lehet túlélni, együtt kell élni vele, de sokan ezt mégsem fogadják el, és még mindig bíznak" - ismeri el a fegyintézet parancsnoka is. A remény pedig nem is teljesen alaptalan, mivel elképzelhető, hogy a sok jogász szerint embertelen tényleges életfogytiglant a közeljövőben előveszik és újraszabályozzák. A Magyarországon 1999 óta létező, rendkívül szigorú büntetés Európában egyedülálló: sehol máshol nincs olyan tényleges életfogytig tartó börtön, ahol még a felülvizsgálat lehetőségét is kizárja a bírósági ítélet.

Megtartó célok

"Láttunk nyugaton 42 éve börtönben ülő embert, aki már túl volt az emberi lét alsó perifériáján, szótlanul ült az ablaktalan, bebútorozatlan helyiségben, és amikor benyitottunk hozzá, ijedtében beugrott az egyik sarokba" - meséli Csapó József dandártábornok, miért fontosak a remények és a célok a hosszú idős szabadságvesztésre ítéltek számára. Hiszen - mint mondja - megfelelő körülmények közt a börtönben is lehet értelmes életet élni, lehet célokat kitűzni. Szegeden például van olyan zárka, ahonnan állandóan írógép csattogása hallatszik: a sosem szabaduló gyilkos könyvét írja a cellában.

Aztán lehet például nyelvet tanulni - "ezzel nyesztetjük őket folyton, hogy képezzék magukat" - meséli a parancsnok. Hogy minek? Az önképzés gyakorlati értelme, hogy lekötik magukat, de van egy emberi értelme is, az, hogy kitűznek egy célt, és azt elérik. Ezzel Csapó József szerint ráadásul új világok nyílhatnak meg az elítéltek előtt: élvezhetik az angol tévécsatornákat, és eredetiben olvashatnak Shakespeare-t, miközben odakint lehet, hogy sose hallották volna még a nevét sem.

Az önművelés persze a gyakorlatban nem néz ki ilyen fényesen. János például saját bevallása szerint egyáltalán nem olvas, ha nagy ritkán a közösségi terembe jut, inkább csak beszélget: pletykál a társakról és a világ dolgairól. Csak nagyon távoli és nagyon közeli céljai vannak: szeretne újra autókat festeni, ahogy régen tette, és szeretne egy jó lecsót főzni a közösségi szoba konyháján. Mást sajnos nem tud, mivel nem sok hozzávalót engednek be a börtönbe. A lecsót is itt tanulta meg, de állítása szerint már nagyon jól csinálja.

Segítő apróságok

Hogy akkor mégis mik jelenthetnek örömöt a HSR-körletében? "Néha megdicsérik a zárkánkat, hogy rendben van tartva, az jólesik" - mondja hosszú gondolkozás után János. "Meg amikor én mosok fel, és nem lesz utána csíkos a padló, az is sikerélmény" - teszi hozzá.

"Én autómázoló-festő voltam, és én mázoltam a fekete börtönrácsokat fehérre: azt kevés anyagból kellett kihozni, és én ki tudtam" - meséli legnagyobb sikerélményét. Az életfogytiglanosok egyébként általában papírdobozokat hajtogatnak munka gyanánt, ha a skatulyák jól sikerülnek, azért is megdicsérik őket. "Hajtogatás, ragasztgatás, ezzel elvan az ember, előző nap este már összekészül, kirakosgatja, amit másnap fog megcsinálni, ez is okoz egy kis örömet" - állítja az elítélt.

A legnagyobb boldogság persze a vásárlás, hisz a hajtogatásért több ezer forintot, a nagyon szorgalmasak akár 20-30 ezret is kaphatnak. Ezt havonta egyszer-kétszer elkölthetik, ilyenkor már hetekkel előtte tervezgetik, hogy miket vásárolnak a listáról. A vásárlás Jánosnak például jégkrémevést jelent, másoknak cigarettát: leginkább ilyenkor lehet mosolygó embereket látni a HSR-körletben.