A belső vizsgálat nem állapított meg vezetői személyi felelősséget az emberrablásba keveredett kisvárdai rendőrök ügyében, nem történt olyan súlyú mulasztást, amely a helyi kapitányság vezetőjének vagy helyettesének a fegyelmi felelősségét felvetette volna - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője, Fülöp Gergely.
Az átfogó belső vizsgálatot Andrékó János megyei rendőrfőkapitány rendelte el a kapitányságon, miután május végén emberrablási gyanú merült fel három kisvárdai rendőr ellen. A gyanúsítottak szolgálati jogviszonyát még akkor megszüntették. A kedden lezárult vizsgálat alapján feletteseiket megerősítették beosztásukban.
Az emberrablási ügynek a három volt rendőr mellett öt civil gyanúsítottja is van, s a nyomozás júliusi lezárása után az ügyészség mindannyiuk ellen vádiratot nyújtott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon. A rendőrök és társaik közül heten lakhelyelhagyási tilalom mellett várják a tárgyalást.
A három volt rendőr és az öt civil személy egy olyan cigarettacsempészettel foglalkozó társaság tagjai voltak, amelyet egy másik banda átvert, és dohányáru helyett papírral kitömött cigarettadobozokat adtak el nekik. A becsapottak a kárukat úgy próbálták behajtani, hogy túszul ejtettek egy személyt, és szabadon bocsátásáért 300 ezer forintot követeltek a rokonaitól, akik viszont értesítették a rendőrséget.