Critical Mass: "Mozgásterületet a kerékpárosoknaaaak!"

Vágólapra másolva!
Az lenne az ideális, ha a járművek 30 százaléka kerékpár lenne a fővásrosban - mondta a Vendégszobában Sinya, a Critical Mass egyik főszervezője, aki szerint a felvonulásban részt vevő bringások mára Magyarország legerősebb civil szervezetét alkotják. A főszervező szerint a Critical Massnak köszönhető, hogy több tízmilliárdot fordítanak a kerékpározás fejlesztésére, valamint megtízszereződött az a tömeg, amely közlekedőeszközének a kerékpárt választotta. A politikusok közül továbbra sem egyeztet velük senki, egyedül  a Köztársasági Elnöki Hivatal szokta bejelenteni, ha jön a főnök - árulta el Sinya. 
Vágólapra másolva!

Sziasztok, remélem többen ültök bringán, mint amennyien a képernyő előtt! Aki a képernyő előtt ül, az jöjjön szombaton! Jöhetnek a kérdések.

Mi az a Critical Mass? [<>]

- Azt jelenti, hogy kritikus tömeg, egy San Franciscó-i újságíró találta ki Kínában, amikor meglátta, hogy úgy mennek át a bringások, hogy megvárják azt a tömeget egy kereszteződésnél, ami már elfoglalja az egész kereszteződést, és így már biztonságban át tudnak kelni együtt.

Vidékről szerveztek mondjuk különvonatot? [élvezd amíg tart]

- Mi nem, de a www.criticalmass.hu-n lehet találni olyanokat, akik az agglomerációból jönnek fel és közösen közös vonattal.

Elég sok a világításmentes cangás, mikor lesz "razzia"? Esetleg egy-két embernek ajándék lámpa! [Foglak Duglak]

- Van egy mozgalom a Critical Massen belül, amely ennek a promotálásával foglalkozik, különböző kerékpáros összejöveteleken. "Vegyél lámpát, világos!" - ez a mottójuk.

Szerinted egy Csepel bringával ki lehet menni ilyen Critical Massre? Vagy érdemes valami normális cangát használni? [Mr.Bendegúz #]

- Jó hogy! Akármivel, aminek két kereke van, és meg lehet vele állni meg kanyarodni, az jöhet.

Támogatja valaki ezt a felvonulást anyagilag vagy erkölcsileg? [élvezd amíg tart]

- Anyagilag soha senki, erre nagyon büszkék vagyunk, és soha senki nem is fogja. Erre a szavamat adom! Erkölcsileg pedig idő nincsen rá, hogy felsoroljam.

Hány km-es lesz a felvonulás? [Oliver003]

- Kb. 9, de nagyon lassan megyünk, és bárki képes rajta végigmenni. Nem is biciklizés, inkább közös tekerés.

Mi lesz az útvonal? [_Stefan20_]

- Pázmány Péter sétány, budai alsó rakpart, Attila út, Alagút-Lánchíd, Akadémia utca, Alkotmány utca, kicibajci, Nagymező utca, Király utca, aztán be a Ligetbe.

Hogy akaszkodott egy ilyen nagyon civil kezdeményezésre egy multi? A metroride-ra gondolok. [toxoplazma]

- Nem akaszkodott rá, ügyesen akkor csinálják, amikor a legtöbb bringa van a városban. Megkerestek minket, és úgy csináljuk, hogy a legkevésbé se tűnjön úgy, hogy ránk akaszkodnak. És szerintem nem is tűnik úgy. Rajtuk kívül egyébként rengeteg ember szervez még rá erre mindent. BTW éjfélkor kezdődik, úgyhogy mondhatnánk, hogy az már másnap:)

Volt már bármilyen atrocitás az autósok részéről? [élvezd amíg tart]

- A felvonulás méretét tekintve nyugodtan mondhatom, hogy nem. Persze olyan már történt, ami minden nap megtörténik az utcán, de nem erről szól.

Szoktatok arról beszélgetni, hogy van-e hatása a Critical Massnek? [toxoplazma]

- Rengeteget. Szerintem nagyon is van, meg merem kockáztatni, hogy ez a legerősebb civil szervezet Magyarországon az igazi civil szervezetek közül.

Sinya, idén azt ordítsuk, hogy "KERÉKPÁRSÁVOT", s ne azt, hogy bicikliutat! OK? [Perillustris]

- Oké, ennél még konkrétabbat is kiabálhatnánk, de az, akinek meg kéne hallania, annak úgy sincs fogalma róla, hogy mi a különbség a kerékpárút és a kerékpársáv között, úgyhogy az a lényeg, hogy minél hangosabban! Például azt, hogy "Forgalomtól elidegenített külön mozgásterületet a kerékpárosoknaaaaaaaaaaaak!"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!