Soha nem hallottak a magyarokról az expatok

"Magyarnak soha ne vigyél vendégségbe krizantémot!" - ennyire emlékszik a Magyarországra dolgozni érkező külföldieknek - expatoknak - tartott tréningből a brit Deena Radici. Az expatokkal készített interjúkból kiderült, hiába a nagy magyar érzés, hogy mi mindenhol ott vagyunk, senki nem hallott Magyarországról, mielőtt idejött volna. Ráadásul szerintük még vitatkozni sem tudunk rendesen.

Marcus van der Wal, a Kempinski szálloda vezérigazgatója, bár holland, soha nem beszél hollandul, nem is nagyon jár Hollandia felé, gyerekei nem is ismerik a nyelvet. Otthon portugálul, németül és angolul beszélnek. Portugálul, mert a felesége brazil, németül, mert a gyerekek német nyelvterületen születtek, angolul, mert nemzetközi iskolába járnak. Van der Wal világéletében vándorolt, élt Tanzániában, Kínában, Németországban, Ausztriában, Braziliában, Venezuelában és Svájcban.

Az indiaik bármit bevállalnak

Az expatok többsége a gyors anyagi és szakmai felemelkedés miatt vállalkozik a vándorlásra. "Míg régen azért jöttek ide, hogy osszák az igét, ma már egyre gyakoribb, hogy tapasztalatot gyűjteni jönnek" - mondta Fóti Klára, a külföldiek beilleszkedését segítő Arc Kft. vezetője. A Magyarországra érkezők egyre rövidebb időt töltenek itt, míg korábban 2-3 év volt az átlag, most gyakori, hogy 4-5 hónap után továbbküldik őket. "Ezek munkamegszállottak, látástól vakulásig dolgoznak" - jellemezte ügyfeleit Fóti. Különösen igaz ez az ide érkező indiaiakra és kínaiakra. Fóti szerint az utóbbi időben százasával érkeznek Magyarországra az indiaiak, mivel nincs elég magyar IT-szakember.

Leszegett fejjel szaladnak, éjt nappallá téve dolgoznak, a lakásbérlésnél egyetlen szempontjuk, hogy közel legyen a munkahelyükhöz. Az indiai Balamurugan S. - aki egy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó cégnél dolgozik - egy igazán jó dolgot tudott említeni Pesten, a BKV-t. Balamurugan szeptemberben jött ide, korábban Londonban volt fél évet, itt is még 4-5 hónapot marad, utána megy haza Indiába. Ha küldik, megy tovább. Sem ő, sem a felesége nem törekszik arra, hogy megismerjék Pestet, barátokat szerezzenek, az asszony szinte nem is mozdul ki otthonról, csak internetezik. A cégek gyakran egy lakást bérelnek 2-3 indiai fiúnak. Balamurugan szerencsés, mivel ő a feleségével érkezett, így őket nem költöztették össze senkivel.

Vasaljon is

Az amerikai és európai munkavállalók jóval vidámabb életet élnek. Általában a családdal együtt jönnek, a cégük Budán bérel lakást vagy házat, a nem alacsony fizetésükön túl gyakran kapnak céges autót, fizetik a gyerekek magániskoláját. Így a fizetésük nagy részét megspórolhatják. Takarítónő, kertész, bébiszitter szinte minden családnál van, de Fóti szerint a hasonló színvonalon élő magyaroknak jóval több luxusigényük van. Míg a magyaroknál egyáltalán nem példa nélküli, hogy a család szakácsnőt, sofőrt, masszőrt, házhoz járó fodrászt tart, a külföldieknek egy fix igénye van: a takarítónő vasaljon is.

Maria Lacy - férje a General Motors kelet- és közép-európai irodájának a vezetője - hatalmas, gyönyörű villában lakik a Svábhegyen. Óriási terek, elképesztő kilátás, antik bútorok tökéletes állapotban, csillogó-villogó kilincsek. 1995-ben érkeztek először, majd elmentek Moszkvába, onnan Prágába, és 2002-ben jöttek vissza. Hetente egyszer jár hozzájuk takarítónő, akárcsak Deena Radiciékhez - az ő férje a a Diageo nevű céget vezeti - vagy van der Walékhoz.

A feleségeken bukik el a küldetés

A kiküldetés nem a munkát vállaló félnek - ez főképp a férfi - igazán durva, hanem a társának. A férjre nem sokkal több teher hárul, mintha otthon dolgozna, a feleségnek kell megküzdenie a helyi adottságokkal, és nem utolsósorban a feleslegesség érzésével. A cégek ezt felismerve speciális tréningen próbálnak életcélt adni a feleségeknek. Váljanak tökéletes háziasszonnyá, süssenek, főzzenek, járjanak piacra, csináljanak programokat a gyerekeknek. Talán emiatt gyakori az igény, hogy olyan kertes házat béreljenek, ahol a kertben paprikát, paradicsomot termelhetnek, mint ahogy a biopiacok listáját is sokan kérik. "Mindig rendelkezésre kell állnod. Bármikor készen vagyok elkísérni a férjemet egy üzleti útra" - magyarázta a feladatot Maria Lacy.

Maria Lacy, bár nem dolgozik, minden reggel 8.30-kor kilép a kapun. Rengeteget teniszezik - ennek itt érzett rá az ízére -, jár tornázni, és sokat tesz a jótékonykodással foglalkozó British Women's Association (BWA) és az International Woman nevű szervezetekért. Deena Radici szintén a BWA-nál tevékenykedik, ő szervezi a társasági eseményeket, és semmi jót nem gondol a lustálkodó nőkről. Hiába kávézik a szomszéd asztalnál öt vidám brit asszony, Deena épp csak int nekik. "Na, ők nem dolgoznak" - nyújtja ki titokban a nyelvét.

Téma a kézrázás

A célkitűzések mellett a beilleszkedésre is edzik a nőket. Szóba kerül a Magyarországon megszokott állandó kézrázás, a tegezés-magázás, alap viselkedési szabályok, még a cseresznyepaprikának is külön figyelmet szentelnek. "Volt egy kliensem, aki nem mert nemet mondani magyar vendéglátójának, amikor az már hatodszor kínálta a felszolgált ételt. Másnap meg nem tudott bemenni dolgozni, úgy halálra zabálta magát. A magyarok jóval agresszívebben kínálnak, mint mások, az eset óta erre is felkészítjük őket" - mesélte Fóti. Deena Radici egy dologra emlékszik a kurzusból: soha nem szabad krizantémot vinnie vendégségbe. Arról viszont már fogalma sincs, hogy miért (a krizantém temető-virág).

Maria Lacy főképp a '90-es éveket tartotta küzdelmesnek. Amikor 1995-ben először megérkeztek Magyarországra, sokkoló volt a kép: rengeteg Trabant és Lada futott még az utakon, a közértben még nem volt nejlonzacskó, a tejet viszont zacskóban árulták, a tojáshoz nem adtak dobozt, mindenki őrjöngve mobilozott, a rendőrök állandóan szekírozták őket, és mindenki csak énekelni tudott angolul. "Fodrászt kerestem, sétálgattam, mikor hallottam, hogy az egyik szalonban valaki tökéletes angolsággal énekelt egy ABBA-számot. Bent aztán kiderült, hogy csak énekelni tudott, beszélni szinte egy kukkot se." Abban az időben Maria sok ismerőse adta fel a kiküldetést.

Van der Wal elégedett

Mára sokkal könnyebb a helyzet: szinte semmiben nem szenved hiányt, leszámítva a friss halat és a decens hölgyeknek való ruhákat. Viszont nagyon jónak tartja a közbiztonságot - ebben mindenki egyetértett -, majd mindenhez hozzá lehet jutni, sokan beszélnek angolul. "Lassan könnyebben megértetem magam a magyar boltokban mint Londonban. Ott csupa lengyel és cseh eladó van". "Moszkvában állandóan biztonsági őrrel és sofőrrel kellett járnom. Itt magam vezetek, és nincs szükség őrre" - tette hozzá Maria. Marcus van der Wal is elégedett a kínálattal: bizonyitékként sorolja az üzleteket, ahol szép szál termete ellenére könnyedén válogathat. Emellett a magyarok képzettségét tartja nagyra. "A feleségem edzője a szabad hetében főiskolára jár. Ez ritka a világban" - mondta a Kempinski vezetője.

Az expatok többsége az alap magyar szavakkal se próbálkozik, annyira nehéznek tartják a nyelvet. Ennél többe még akkor sem mennek bele sokan, ha hosszabb időre érkeznek. Frederick Haddox amerikai angol nyelvtanár átverekedte magát a lehetetlennek tűnő feladaton, egész jól beszél magyarul. Mégse állnak vele szóba: "Meglátják, hogy idegen vagyok, és nem is feltételezik, hogy beszélek magyarul, viszont angolul nem akarnak hozzám szólni, így inkább odébb mennek."

Hiányosságok

Maria Lacy bármilyen elégedett is, a hal és a ruhák után mindig sóvárogni fog, Deena Radici pedig egyértelmű útfestésekre vágyik, Frederick Haddox azt nem érti, hogy lehet a nappali egyszerre háló is. Haddox a magyarokat túl agresszív tárgyalónak tartja, állandóan csak azt mondják, hogy mit akarnak. Hasonló problémával küzd Marcus van der Wal, szerinte a magyarokkal nehéz bármilyen változást elérni. "Nem akarnak vitatkozni, mindig csak egymást vádolják."

Soha életükben nem hallottak Magyarországról, mielőtt idejöttek. Sőt, nem is ismernek olyat, aki hallott volna. "A magyarok azt hiszik, hogy mindenhol ismerik az országot, pedig sehol se hallottak róla" - mondta Van der Wal, aki szerint a nagy vetélytársat, Prágát sokkal jobban ismerik a világban. A Kempinski igazgatója se tudott semmit az országról, így mielőtt döntött volna, a felesége felmérte a magyarországi kórházakat és iskolákat. Maria Lacy se hallott korábban Magyarországról, ráadásul az ismeretlentől való félelmét tovább erősítette, hogy a londoni könyvesboltokban csak egy könyvet talált Budapestről, aminek a borítóján egy betyár mosolygott.