"Aztán majd látogasson meg" - pesti hajléktalantanyák

Morcos férfi, Benny, a fekete prédikátor, Sláger barna szivarka, amerikai dandártábornok és más hasonlók részei a pesti csövestanyák mindennapjainak. Fagyott párafelhők úsznak  a gyertyafényben, egy sebes arcú hajléktalan cigit lejmol - a Nyugati pályaudvartól a Háros-szigetig öt helyszínen jártak az [origo] fotóriporterei.

Erzsi és Jánoska állnak kunyhójuk előtt. A nő 32, élettársa 47 éves. A lágymányosi hídtól nem messze laknak földhányásoktól övezve egy teherautók járta sáros csapás mellett. Az övékén kívül még két kalyiba van itt, közöttük tábortűz maradványai füstölnek. A férfiak "vasalnak, üvegeznek" - vasat és üveget gyűjtenek azt viszik méhbe, váltják vissza. Erzsi intézetben nevelkedett, azt mondja, húsz éve hányódik az utcán. Itt két éve él.

A fénykép elkészítése után pár nappal elesett. Nagyon megütötte a tarkóját. Furcsán kitekerve feküdt ágyában, úgy válaszolgatott, amíg meg nem érkezett Jánoska. A férfi a fémtelepről jött. Benézett a nőhöz, majd ment a "Gubacsira". A Gubacsi úton van egy nappali melegedő, és segítők, onnan küldenek majd ki mentőt - mondta. Szociális munkások, szeretetszolgálatok rendszeresen látogatják őket. Kapnak takarót és nejlonokat, hogy némileg téliesíthessék hajlékaikat. Mások is segítenek rajtuk: van aki rendszeresen hoz nekik vasat, üveget, amit visszavihetnek. "Előre dudálnak" - mondja a férfi.

Erzsi valószínűleg kórházban tölti a telet. Jánoska maga is kezelésre szorul: csomók vannak mindkét tenyerében, nehezen tud fogni. Korábban ideggyógyászati problémákkal százalékolták le. Nehéz fizikai munkát ezért sem vállalhat, úgyhogy nem tér haza Miskolc melletti szülőfalujába, ahol édesanyja él. "Aztán majd látogasson meg, ha erre jár" - búcsúzik. Igyekszik a Gubacsira.

További képekért kattintson!

László és Piroska egy budafoki vasúti felüljáró alatt vackoltak be a huzatban. A háttérben 1-2 percenként mennek el nagy zajjal a vonatok. Mindketten ötven éven felüliek. Öt éve élnek az utcán. Hajléktalanszállóra azért nem mennek, mert ott is kell fizetni, amit nem engedhetnek meg maguknak - állítja Piroska. "Majd csak lesz valahogy" - mondja a nő arra a kérdésre, mihez kezdenek télen. "Menj innen!" - mondja többször is, miközben kikotor zsebéből egy doboz kartonpapír-színű cigit: Sláger filteres szivarka - olvasható a dobozon.

Bandika a Nyugati pályaudvar melletti aluljáróban húzta meg magát, 49 éves. Már a rendszerváltás előtt is csövezett. A hajléktalanszállókat nem szereti, mert "börtönből szabadult és családjuktól kitaszított" emberek laknak, és "nagy verklik vannak ott". Az aluljáró sem csendes azonban. Két társa kapott össze, hangos szavakkal szidalmazták egymást. Bandika ennek nem örül: ha balhé van, gyakran jönnek a rendőrök is. A két vitatkozó azonban pár perc alatt lehiggad. A férfi cigire gyújt - ugyanolyat szív, mint László. Bandika lomolásból és abból tartja fent magát, hogy bevásárol az aluljáróban dolgozó büféseknek, cserébe ételt kap. Ruhákat kedden és csütörtökön Kim Sin atya és társa szokott hozni. Ők koreaiak, de kijár egy fekete bőrű atya is hozzájuk. Charles Benny a neve - mondja Bandika egyik sebekkel borított arcú társa, aki cigit kér tőle. A sebes férfi mutatja a kabátját - vastag, sötét színű tollkabát - a koreaiaktól kapta.

A budafoki papírgyár egykori kísérleti laboratóriuma. Itt lakik István és négy társa az egyik félreeső szegletben. A 42 éves férfi gombászatokba jár dolgozni, a gombazsákokat készíti elő: kihajta a szélüket, földdel fedi be a tetejüket, pár nap múlva jönnek is a gombák. Leszedni már más szedi le. Napi pár ezer forintot keres, de gyakran segédkezik kőművesek mellett. Itt megismert kollégái mutatták neki ezt a helyet évekkel ezelőtt. Régebben, amíg vidéken lakott, akkor is volt, hogy itt töltött egy-egy éjszakát, ha másnap korán reggelre kellett mennie dolgozni. István azonban most dühös. Pár napja valaki feltörte szállásukat, elvitte a személyi igazolványát is. Pedig meg szokták látogatni rendőrök - megnézik, minden rendben van-e -, és a közeli laktanya őrei is rájuk néznek néha. Onnan hoznak vizet is a mosdáshoz.

Egy elhagyott trafóház. Imre hat éve, Éva két éve él itt. Élettársak. A lehetőségekhez képest lakályosan berendezkedtek. A falakon edények, ruhák lógnak, polcokon egyéb használati tárgyak. A kép nappal készült. Imre és Éva csak este volt ott. Gyertyával világítottak, a pislákoló lángnál ködfelhőként lebegett a lehelet. Nappal kukáznak és piacoznak. Kidobott, de még jó műszaki cikeket adnak el. Jómódú környéken élnek. Évának nagyon rossz véleménye van a hajléktalanszállókról. Hosszasan, dühösen meséli, miért nem szerette: nem tudott aludni a zajtól, loptak tőle, sok volt a verekedés. Itt nyugalom van, csak a vízcseppek zöreje hallatszik: beázik a tető az esőben.

Éva fűtő volt az IKV-nál (Ingatlankezelő Vállalat - a rendszerváltás előtt az állami tulajdonú ingatlanokért felelő cég), tucatnyi házat fűtött, de a gázfűtés és a rendszerváltás miatt utcára került 17 négyzetméteres szolgálati szoba-konyhájából. Imre azt állítja van két háza, de egyikben volt feleségének unokája, másikban húga él. Nem jön ki jól egyikükkel sem. Üveges, hentes, villamosmérnök - sorolja foglalkozásait, azt meséli, vadász is volt, és még a rendőrök is kerülték. Aztán még jobban belelendül a mesélésbe: 1974-82 között az amerikai tengerészgyalogságnál is szolgált, alezredesként szerelt le, de lefokozták. Dandártábornok volt - állítja. A minap is felkísérte egy ismerősét az amerikai nagykövetségre, és ott volt egykori őrmestere, aki azt kérdezte tőle: nem megy vissza? "Miért mennék?" - kérdezett vissza. "Visszakaptad a rangod" - szólt a válasz Imre szerint.