Az egészségbiztosítás átalakításáról szóló szerda esti koalíciós egyeztetésen kompromisszumos megoldás született, és közel jutottak a megegyezéshez a kormánypártok - nyilatkozta csütörtökön Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. A megbeszélésen a szocialisták részéről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Veres János pénzügyminiszter, Lendvai Ildikó, Kökény Mihály és Vojnik Mária vett részt, míg az SZDSZ-t többek között Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Horn Gábor képviselte.
Horn Gábor szerint a szerdai egyeztetésen minden nyitott kérdést rendeztek, és fel sem merült, hogy a törvényjavaslatot visszavonják, vagy esetleg elhalasszák a szavazást róla. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke korábban úgy nyilatkozott: az összes módosító indítvány "igen szerény" része az, amelynek esetében politikai egyeztetésre van szükség.
Részleteket egyik párt részéről sem árultak el. A Népszabadság úgy tudja, hogy a szocialisták elérték, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jogutóda egy erős jogosítványokkal rendelkező kormányhivatal legyen, míg a lap szerint a parlament előtt lévő tervezetből még ennek ellenkezője volt kiolvasható. Egy másik vitás kérdésben viszont a szabad demokraták kerekedtek felül - értesült a lap, amely úgy tudja, a kisebbik koalíciós partner kiharcolta, hogy az új pénztárak élére a magánbefektetők jelölhessenek vezérigazgatót.
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását november 14-én kezdte meg az Országgyűlés. December 3-án, hétfőn folytatják le a részletes vitát, a tervek szerint december 10-én szavaznak a módosító javaslatokról és 17-én lesz a zárószavazás. A törvényjavaslat szerint jövő januárban 22 egészségbiztosítási pénztárt hoz létre az állam, és ezek kisebbségi tulajdonrészét vásárolhatják meg a magánbefektetők.