Szerdától veszik nagyító alá a habzó Rábát

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi miniszter szerint szerdán megalakulhat az a 12 fős, osztrák és magyar tagokból álló akciócsoport, amely a Rába habzását vizsgálja majd. Fodor Gábor szerint az akciócsoportnak nem papírokat kell gyártania, hanem konkrét javaslatokat kell kidolgoznia szeptemberig. Közben a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet is bekapcsolódott a szennyezés elleni harcba.
Vágólapra másolva!

Várhatóan szerdán megalakulhat a Rába-szennyezést vizsgáló magyar-osztrák akciócsoport - jelentette be kedden Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Magyarország már megnevezte, szerdáig pedig az osztrák fél is kijelöli azt a 6 szakértőt, aki a 12 fős akciócsoportban Ausztriát képviseli.

Fodor Gábor elmondta: az akciócsoport osztrák tagjait jövő hétre már meghívják Magyarországra, hogy tanulmányozzák a szennyezett Rábát. A miniszter szerint az akciócsoportnak nem további papírokat kell gyártania, hanem konkrét javaslatokat kell tennie szeptemberig a szennyezés megszüntetésére.

A csoport felállításáról akkor állapodott meg a két ország, amikor Fodor Gábor május 16-án felkereste osztrák kollégáját, Josef Pröllt. Fodor a látogatás előtti héten jelentette be, hogy Magyarország kéri Ausztriától a habzás miatt részben felelős jennersdorfi bőrgyár vízjogi engedélyének visszavonását. Az osztrák vízügyi tárca azonban közölte, hogy teljes mértékben kizárt a burgenlandi bőrgyár leállítása. Korábban viszont Sólyom László köztársasági elnök azt mondta, hogy tűrhetetlen az az osztrák magatartás, ahogyan hat éve halogatják a megoldást a Rába rendbetételére.

A Rába vize a szentgotthárdi duzzasztó alatt már 2002 óta rendszeresen habzik. A habzás a folyó osztrák szakaszán is észlelhető, így biztos, hogy a szennyezés onnan származik. A szakértői vélemények szerint a habot a folyó mentén lévő három bőrgyár okozza, amelyek a bőrcserzésnél használt naftalin-szulfonátot engednek a vízbe. Ez az anyag nem bomlik le a gyárak hagyományos, biológiai szennyvíztisztítóiban, a tisztításhoz speciális, drága berendezéseket kellene felszerelni.

Időközben a Greenpeace is bekapcsolódott a Rába folyó ausztriai szennyezése körül zajló vitába. A nemzetközi környezetvédő civil szervezet munkatársai három kémiai laboratórium segítségével vízmintákat vettek - jelentette be kedden a szervezet az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). A Greenpaece szerint a laboratóriumi eredmények május 30-ig készülnek el, a környezetvédők ettől azt várják, hogy világosabb képet kapnak majd a Rába szennyeződésének okairól.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!