A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Nem akar szavazni Gyurcsány programjáról az MSZP

Vágólapra másolva!
A szocialisták nem támogatták, hogy - a házszabálytól eltérve - jövő hétfőn szavazzon az Országgyűlés a Gyurcsány Ferenc által közzétett Megegyezés programról. A szavazást a Fidesz kezdeményezte. Az ellenzéki párt szerint a szocialisták lépése azt jelenti, hogy a miniszterelnök nem vállalja a program megmérettetését a parlamentben, mert pontosan tudja, hogy nincs többsége. A kormány az október 6-án kezdődő hétre parlamenti vitanapot kezdeményezett a programról.
Vágólapra másolva!

A szocialisták nem támogatták, hogy házszabálytól eltérően jövő hétfőn - a Fidesz kezdeményezésére - az Országgyűlés szavazzon a Megegyezés programról - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után csütörtökön. Hozzátette, hétfőn ismét lesz rendkívüli házbizottsági ülés, amelyen arról döntenek, hogy tárgyalják-e sürgősséggel a Fidesz indítványát. A házelnök az is bejelentette, hogy a kormány az október 6-án kezdődő hétre parlamenti vitanapot kezdeményezett a Megegyezés programról.

A fideszes Répássy Róbert szerint a szavazás elnapolása azt jelenti, hogy a miniszterelnök nem vállalja a program megmérettetését a parlamentben, mert pontosan tudja, hogy nincs többsége, ő is és a programja is megbukott. Hozzátette: arról azonban szavazhatnak a képviselők hétfőn, hogy sürgősséggel tárgyalja-e a parlament a Fidesz indítványát, amely így nagyjából egy hónap alatt mégis eljuthat a szavazásig.

Az MSZP-s Göndör István a házbizottság ülése után ugyanakkor példátlannak nevezte azt, hogy valaki más által írt anyagot nyújt be az Országgyűlésnek. Ellopták a miniszterelnök sajtóban megjelent hirdetését - tette hozzá. Mint mondta, a Fidesz csak szavazni akar, és mindenáron élezni azt az eszetlen háborút, amit 2006 óta folytat az Országgyűlés mindenáron való feloszlatásáról.

A Gyurcsány Ferenc által jegyzett Megegyezés-program augusztus 27-én jelent meg a Népszabadság fizetett mellékleteként. Az SZDSZ a javaslatot élesen bírálta és visszautasította, később azonban Fodor Gábor úgy fogalmazott, noha a program továbbra sem elfogadható, látják az erényeit, és azokat a pontokat, ahol a javaslatok jók és támogathatóak. Szeptember 15-én a parlamentben Gyurcsány már nem programnak, hanem politikai esszének nevezte a javaslatot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!