Pap Judit közlése szerint a BKV járművén randalíroztak a fiatalok, ezért a sofőr megállt a járművel és azt mondta, hogy addig nem indul tovább, amíg a fiatalok így viselkednek. Válaszul a két fiatalember nekilökte a sofőrt a szélvédőnek, amely ennek következtében betört. A sajtóügyeletes elmondta: a buszsofőrt kórházba szállították, a két fiatalt pedig előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítanak eljárást.
A BKV tájékoztatása szerint a járművezető arra lett figyelmes, hogy a busz belső terében szétlocsolják a náluk lévő italt és szidalmazzák a buszvezetőt. A sofőr felszólította a két rendzavaró utast, hogy szálljanak le a járműről. Ekkor az egyikük benyomta a vezetőfülke ablakát és kétszer megütötte a sofőrt, akit jelenleg szemsérüléssel kórházban ápolnak. A BKV az ilyen esetekben a legszigorúbb büntetést szorgalmazza, hiszen a támadás közfeladatot ellátó személy ellen történt.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban ér BKV dolgozókat atrocitás. A járművezetők ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzése, valamint az utasok és a járművezetők biztonságának fokozása miatt szorgalmazza a Társaság vezetősége, hogy "fedélzeti" kamerával rögzíthesse a jármű belsejében történő eseményeket az adatvédelmi előírások maximális betartásával. Kísérleti jelleggel két járatunkon már bevezették a rendszert - derül ki a BKV Zrt. [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.