Elutasította Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának az UD Zrt. ügyében tett, a nyomozás megszüntetése ellen emelt panaszát a fővárosi főügyészség. Az UD Zrt ellen Laborc egyebek mellett adócsalásra, magántitok megsértésére, fegyverrel való visszaélésre vonatkozó feljelentése nyomán indult nyomozás fokozott ügyészi felügyelettel, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda és a vám- és pénzügyőrség folytatott, ám az eljárást végül bűncselekmény hiányában megszüntették.
Az ügyészség tételesen felsorolta a Laborc feljelentésében szereplő bűncselekményeket, és egyenként megindokolta, miért szüntették meg a nyomozásokat. A fővárosi főügyészség, illetve a Legfőbb Ügyészség csütörtöki sajtótájékoztatón részt vevő főosztályvezetői egyúttal visszautasították Laborc sajtóban megjelent vádjait, melyek szerint a nyomozást az ügyészség felügyelete nehezítette. "Ennek az ügynek egy tanulsága van: amikor hivatalos szerv feljelentést tesz, olyat tegyen, amely tényállásában megalapozott" - mondta Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek osztályának vezetője.