Jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti hajléktalant, aki 2007 júliusában meggyilkolta élettársát egy kecskeméti vasútállomás vagonjában. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. Korábban az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki, de a táblabíróság enyhítette azt.
A korábban már tizenhét alkalommal büntetett 58 éves vádlott 2006-ban ismerkedett meg a szintén hajléktalan későbbi sértettel, akivel egy, a kecskeméti vasútállomás álló használaton kívüli vagonban éltek. Italozó életmódot folytattak, munkahellyel nem rendelkeztek. A vádlott féltékenykedett, ezért ittas állapotban több alkalommal megverte a nőt.
2007. július 13-án este a vagonban veszekedtek, az elítélt férfi legalább két órán át bántalmazta az asszonyt: nyolc-tíz alkalommal megütötte, rugdosta, konyhakéssel öt-hét, egy villával pedig huszonöt-harminc alkalommal is megszúrta. A szakértői vélemény szerint egyik sérülése sem volt önmagába halálos. Az asszony kétórás szenvedést követően hunyt el.