Cellakutyák törik be a menőket a fiatalok börtönében

Hozzászokni a dicsérethez, megtanulni az erőszakmentes akaratérvényesítést, megtanulni, hogy ne vegyék el a másét, és elhinni, hogy a kutyákhoz hasonlóan egyszer ők is visszatalálnak a társadalomba - ezt várják a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében indult cellakutya-programtól. A börtön öt legproblémásabb rabjának kell engedelmességre nevelnie egy-egy menhelyi kutyát. Megnéztünk egy foglalkozást.

Bogi, Énekes, Néró, Virág és Pörgönc hetente egyszer, két órára jelenik meg a szirmabesenyői Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében. A közepes termetű, fekete vagy tarka keverék kutyák a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyéről érkeznek a nagyvárostól néhány kilométerre eső, szögesdróttal körbevett börtönbe. Rájuk épül a december végén indult, a térségben egyedülálló cellakutya-program.

A program lényege, hogy a rabok kiképzik a gazdátlan állatokat, a szófogadásra szoktatott kutyákat így már könnyebb lesz később örökbe adni. A tervek szerint hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, rászoruló gyerekeket nevelő családokhoz kerülnek majd. A fogvatartottaknak azt hangsúlyozzák, hogy ez társadalmi jóvátétel, segítség a kutyáknak és a gyerekeknek, de a programtól emellett azt is várják, hogy a kutyát nevelő rabok személyisége is változásnak indul - magyarázza az [origo]-nak Szitka Szabolcs alezredes, az intézet igazgatóhelyettese.

Öt fiatalt kísérnek be az őrök a börtön tágas tornatermébe a péntek délelőtti foglalkozásra. Egyikük sem kimondottan erős testalkatú, többükön kissé lötyög a bő nadrág, a halványzöld rabruha, mégis nagyobbnak mutatja őket a testtartásuk, a terpesz, a kihúzott vállak.

"Hasonló sorsok találkoznak"

Ők a börtön legproblémásabb fogvatartottjai, ahogy a rabok egymást közt mondják, "a menők" - mondja róluk az igazgatóhelyettes. Szirmabesenyőn 14 és 21 év közötti fiúkat tartanak fogva, többségüket erőszakos bűncselekmény - körülbelül 70 százalékban rablás - miatt. Ez az arány áll a cellakutya-programba választott öt fiúra is, de ők odabent is követtek már el erőszakos bűncselekményeket társaik sérelmére. Komoly beilleszkedési zavarokkal küzdenek, nem tudják kezelni az agressziójukat.

Amikor beléptek az intézetbe, tudatosan választott marginális pozíciót, szerepet vettek fel. "Én bűnöző vagyok, és én magam sem vagyok hajlandó elfogadni a társadalom normarendszerét" - az igazgatóhelyettes szerint így gondolkodtak magukról. "Volt, aki azt mondta: én bűnöző vagyok, bánjanak velem bűnözőként. Akkor veszem észre, hogy változott, amikor ez a szerep kezd leolvadni róla" - tette hozzá. "Hasonló sorsok találkoznak. Ahogy a kutya kivetett, kiűzött, úgy a gyerek is kiszorult a társadalomból."

Kattintson a fotókra további képekért!

"Fúj" helyett: "nem a tied"

A kétórás foglalkozás alatt a fiúk csöndesek, fegyelmezetten követik Palágyi András kutyakiképző utasításait, aki társadalmi munkában tanítja őket. A kutyák már tudnak ülni, feküdni, pacsit adni. Most főként az élelemmegtagadást gyakorolják, meg kell tanulniuk, hogy a gazda engedélye nélkül nem ehetik meg a földön talált ételt. A hagyományos parancsszó erre a helyzetre a "fúj", de a fogvatartottaknak mást tanítanak. Náluk a vezényszó: "Nem a tied." Az igazgatóhelyettes szerint ennek a parancsnak a fogvatartottak számára is van üzenete.

A fiúk egyesével vezetik keresztül a tornatermen a kutyájukat, szorosan a középen földre tett eledel mellett. A kutyák többsége megtorpan, hajolna az ételért, de a rabok szorosan fogják őket, és rájuk kiabálnak: "Nem a tied". Majd gyorsan továbbvezetik őket, és néhány lépéssel arrébb jutalomfalatkákat halásznak elő a zsebükből, meg is simogatják az állatokat.

A kiképzés során alapkövetelmény a teljes erőszakmentesség, kizárólag pozitív megerősítéssel próbálnak hatni a kutyákra. Az igazgatóhelyettes szerint így a fogvatartottak megtanulják, milyen érzés, ha valaki nem engedelmeskedik nekik, és nem lehet agresszió a válasz. A pénteki volt az ötödik foglalkozás. A kiképzők szerint a fiúk most már automatikusan nyúlnak a jutalomfalatokért, "régebben volt még rángatás, de már egyáltalán nincs". Kezdetben, ha nem sikerült valami, a rabok türelmetlenek voltak, hamar feladták, de időközben megjelent köztük a versenyszellem, az érzés, hogy "megmutatom, én is tudom ezt" - mesélik a kiképzők.

A pénteki foglalkozáson is meggyűlik a baja a kutyájával az egyik rabnak, le-lemaradoznak. A fiú ilyenkor türelmesen az állat mellé guggol, lehajol hozzá, simogatja, ismételgeti neki a parancsszavakat. A kiképző minden sikeres próbálkozást hangosan megdicsér.

"Gyári omegák kellettek"

A cellakutyákat gondosan választották ki a közel kétszáz menhelyi kutya közül. A kiképzők, Palágyi András és Bahor Enikő, akik blogot is vezetnek a program történéseiről, azt mondják: olyan kutyákat kerestek, akik "gyári omegák", vagyis nem törekszenek domináns szerepre, kifejezetten szelídek. Szempont volt az is, hogy ne legyenek annyira szépek, mert a szép kutyák könnyebben találnak gazdára, a cellakutyák pedig nem örökbe fogadhatók, amíg tart a program.

Az egyik kiválasztott kutyát így is le kellett cserélni, a kiképzők blogja szerint azért, mert "a ketrec, az utazás, a tornaterem mint ismeretlen környezet és az ismeretlen emberek olyan szintű 'sokkot' okoztak nála, hogy megmozdítani sem lehetett". A behozott öt kutya közül a rabok maguk választhatták ki a sajátjukat, neveket is ők adhattak nekik. Csak az volt a kikötés, hogy olyan nevet válasszanak, amelyet a későbbi gazdák, a gyerekek is meg tudnak tartani.

A foglalkozás helyszínének tudatosan szemelték ki a tornatermet az udvar helyett, és nem csak a hideg miatt. Az igazgatóhelyettes szerint így próbálják elzárni a résztvevőket a kíváncsi szemek elől, hogy kevés inger érje őket. A fiúk "ridegnek, keménynek mutatják magukat, mégis őszinte érzelmeik vannak az állatok iránt" - mondja Szitka, aki attól tart, hogy ha az udvarra kikiabálnának nekik a társaik, "széttörne a varázs".

A cellakutyás fiúk egyébként is elkülönítve élnek a többi rabtól Szirmabesenyőn, egy úgynevezett gyógyító-nevelő körleten, ahol hét-nyolc fő az átlaglétszám. A körleten van imaszoba, konditerem, tévé - azon filmeket szoktak nézni, legutóbb a Halálsoront - és egy élővilág-szoba.

Deguk és Lincoln

"Mintha nem is börtön lenne, hanem egy erdő" - mondja a szobáról Szitka Szabolcs. Az erdőt egy nagy falrészt betakaró, óriási poszter és növények jelentik. A szobában olyan kisállatok laknak, amelyekről a fogvatartottaknak kell gondoskodniuk. A poszter előtti, dróttal elkerített, körülbelül egy méter széles terület a madaraké. A körlet nevelője szerint ezt a részt nem szeretik takarítani a rabok, mert ha bemennek, nyomasztja őket a szűk tér, a rács.

A szoba túloldalán akváriumban apró halak úszkálnak, középen pedig hatalmas terrárium áll, ez a deguk birodalma. A mókuskereket pörgető, izgága, de barátságos rágcsálók az igazgatóhelyettes szerint nem csak a fogvatartottak kedvencei, a személyi állomány tagjai is sokat időznek náluk. A fiatalok számára a nevelő határozza meg, mikor mehetnek be az élővilág-szobába. A játék, a takarítás, az etetés több órán át is eltarthat. "Itt a gondoskodás a kulcs, hogy a fogvatartott megtanuljon felelősséget vállalni" - mondja az igazgatóhelyettes, aki szerint ezt a fiatalok megtisztelő feladatnak élik meg.

A gyógyító-nevelő körlet lakói több más programban is részt vesznek. Munkaterápiaként például korábban a Bükk turistaútjait tisztították meg a szeméttől. Bábterápiát is tartanak nekik: ők maguk készítik el a bábokat és a díszleteket is, ezekkel színielőadásokat rendeznek. Mindenki maga döntheti el, milyen bábot készít: van ördög, cigánylány, cowboy, és van egy figura, amelyik Abraham Lincoln egykori amerikai elnököt mintázza. Az igazgatóhelyettes szerint a készítőjének az apja még gyerekkorában Amerikába ment a családját elhagyva, a báb szerinte a fiú apja utáni vágyódását és azt a reményt testesíti meg, hogy az apából nagy ember lett a tengerentúlon.

17 év dicséret nélkül

Tavaly év elején, még a cellakutya-program előtt kezdődött egy másik állatos program is a TETRA 2002 Alapítvány segítségével, annak egy-egy konkrét személyiségjegy fejlesztése a célja. Egy 17 éves fiúval például az volt a probléma, hogy amint közösségbe került, azonnal konfliktushelyzetbe keveredett. A kutyaterápiával azt akarták elérni nála, hogy megtanuljon elfogadni másokat. Kapott egy jól képzett, profi kutyát: félre kellett vonulnia vele és megtanítani egy gyakorlatsorra, majd előadni a mutatványt a többieknek. A feladat sikerült, a nézők üdvrivalgásban törtek ki, a fiú pedig nem akarta elhinni, hogy őt ünneplik - idézi fel az igazgatóhelyettes. A fiúnak a gyakorlat végén meg kellett volna dicsérnie a kutyát, de ez nem ment. Kiderült, hogy ő nem tudta, hogyan kell valakit megdicsérni.

Az igazgató szerint az egymást kiegészítő programoknak együttesen mérhető hatásuk van: javul a résztvevők magatartása, empatikus készsége, csökkennek a fegyelmi problémák. "Azt vesszük észre, hogy megnyílnak" - mondja Szitka. A fogvatartottak rajzain is tudják mérni a változást: a fekete-fehér, szögletes ábrákat lassan görbe vonalak, színek váltják fel.

Az öt cellakutyás fiú közül négy vállalja a foglalkozás végén, hogy válaszol az [origo] kérdéseire, de feszengve, halkan felelgetnek, miután felsorakoznak egymás mellé az őrök felügyelete mellett. Válaszaikból csupán annyi derül ki, hogy "kellemesnek" tartják a programot, többüknek volt kutyája korábban, és szeretnének állatot majd akkor is, ha szabadulnak. Egyikük elmondja, hogy a nézése, a tekintete alapján választotta ki a saját kutyáját. "Szeretik a kutyákat?" - kérdezi tőlük az igazgatóhelyettes. "Hát persze" - felelik.

A börtönélet felülírhatja a programok emlékeit

A cellakutya-programot hosszú távra tervezik, de rövidebb, három hónapos szakaszokból épülne föl, ennyi időbe telik ugyanis egy kutya kiképzése. Egyelőre azért öt fogvatartottat vontak be, mert ez a szám az optimális a kutyák szállítása szempontjából: ennyi állat fér bele a kombiba. Ha véget ér az első szakasz, új kutyákat hoznak az öt fiúnak, és a tervek szerint talán újabb rabok is csatlakozhatnának. Az igazgatóhelyettes szeretné, hogy később folyamatosan a rabok közelében lehessenek a kutyák, például egy elkülönített körletrészen, ahogy arra az Egyesült Államokban van példa.

A cellakutya-program első öt résztvevője egy-két éven belül elhagyja Szirmabesenyőt, mert kiöregszenek a 21 éves, fiatalkorú korhatárból. Egyikük sem mehet még haza akkor, mert a kiszabott büntetésük még nem jár le, emiatt más bv-intézetbe fognak átkerülni. "Ha kiesnek a programból, de továbbra is börtönben maradnak, akkor sajnos elképzelhető, hogy a zárt intézeti negatív hatások jobban fognak érvényesülni, mint ezeknek a programoknak az emlékei" - mondja Szitka, aki azért bízik abban, hogy nem így lesz. Szerinte ma már a többi zárt intézetben is széles körű foglalkoztatási lehetőségek vannak, még ha nem is pont azok a programok, mint Szirmabesenyőn.