Bár az APEH honlapján most is olvasható, hogy közétkeztetésre fel lehet használni a melegétel-utalványokat, több önkormányzat által fenntartott iskola és óvoda nem fogadja el őket - tudta meg az RTL Klub Híradója. Az érintett önkormányzatok szerint nem pontosak a jogszabályok, ezért nem lehet a gyerekek ebédjét az utalványból fizetni.
Az önkormányzatoknak az étkezési jegyek kibocsátóival kellene megállapodniuk az elfogadásról, ez azonban sok településen, köztük Debrecenben sem történt meg. Amennyiben ugyanis a város iskoláiban, óvodáiban - körülbelül kilencven intézményben - elfogadnák az utalványt, az önkormányzatnak jutalékot kellene fizetnie azok után a forgalmazó számára. Faust Zoltán aljegyző szerint ezzel a jutalékkal, valamint az utalványok beváltásának számviteli következményeivel van problémájuk.
A város szerint a hatályos jogszabályban nem tisztázták eléggé az étkezési jegy elfogadásának részleteit. Az önkormányzat ezért a Pénzügyminisztériumhoz fordult, ahol azt közölték, vizsgálják az ügyet. Addig azonban a gyerekek ebédjét a szülők kénytelenek készpénzzel kifizetni.