Egykulcsos szja, csökkenő állami bérek, megadóztatott minimálbér - a kormány tervei

Vágólapra másolva!
Egységesen 16 százalékos személyi jövedelemadót vezethet be a kormány, hosszú átmeneti időszak után megadóztathatják a minimálbért, csökkenhet a társasági adókulcs, bevezethetik a bankadót - a Fidesz-frakció kedd reggeli ülésén ezek a tervek hangzottak el az ülés több résztvevője szerint. Egy képviselő azt mondta, a megszorítás szó nem hangzott el az ülésen, a kormány egyik névtelenséget kérő tagjának meg nem erősített információi szerint azonban jelentős elbocsátások is szerepelnek az Orbán Viktor miniszterelnök által ismertett akciótervben.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli frakcióülést tartott kedden reggel 9 órától a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja. A zárt frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatta a frakciószövetséget azokról a gazdasági döntésekről, amelyeket a kormány az elmúlt három napban dolgozott ki. Az ülése 11 óra után nem sokkal ért véget.

Egykulcsos szja

A frakcióülése után egy névtelenséget kérve nyilatkozó, a kormányzati döntések előkészítésében részt nem vevő fideszes képviselő azt állította munkatársunknak, hogy az ülésen elhangzott: a kormány egységes, 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot vezet be. Ennek határidejéről nem kívánt beszélni, mindössze annyit mondott, hogy lesz bevezető időszak. A képviselő szerint a kormány tagjai a versenyképességre hivatkozva érveltek az egykulcsos szja bevezetése mellett. A képviselő szerint elhangzott az is, hogy lesznek a családok számára kedvező elemei is az adórendszer átalakításának.

Bankadó, társasági adó

A Fidesz-frakció egy másik - szintén névtelenséget kérő - tagja az ülés után azt állította, a kormány tervei között szerepel a bankadó bevezetése, amelyből 200 milliárdos bevételre számítanak több év alatt. A társasági adó kulcsa az elképzelések szerint 10 százalékra csökkenthet. A társasági adó 2010-ben emelkedett 16-ról 19 százalékra, viszont megszűnt a cégek 4 százalékos különadója.

Bércsökkentés

A kormány terveinek része az állami vezetők bérének csökkentése is. Egyik forrásunk szerint a kormány célkitűzése az, hogy 15 százalékkal csökkenjen az állami vezetők fizetése. Egy másik frakciótag szerint az egyelőre nem világos, hogy ezt a fizetések csökkentésével vagy elbocsátásokkal kívánják elérni.

Egyik forrásunk arról nem kívánt nyilatkozni, hogy szó volt-e az ülésen megszorításokról, de azt mondta, hogy a gazdasági helyzet ismeretében jól fogadta a két frakció a bejelentéseket. Az ülésről távozó egyik kormánytag névtelenséget kérve azt mondta az [origo]-nak, hogy az Orbán által ismertetett elképzelések legfájdalmasabb része az elbocsátásokról szól. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a fél 10 után nem sokkal annyit mondott a frakcióülésen elhangzottakról, hogy "mindnyájunk érdeke a büroktrácia csökkentése, ez nem lehet vitás".

Megadóztatott minimálbér

Az ülésről távozó egyik képviselő azt állította, a kormány tervei szerint pár év alatt bevezetik a minimálbért terhelő adót is. Emellett a legfontosabb érv az volt szerinte, hogy jelenleg 1,5 millió minimálbéren bejelentett ember nem fizet szja-t. A képviselő szerint a tervezett változásokról beszélő kormányzati tisztviselők nem mondták ki a megszorítás szót, az elképzelésekről nem ebben az összefüggésben beszéltek. Az ülés egyik résztvevője szerint a kormány által tervezett csomag 51 lépésből áll majd. A tervek végrehajtásához számos jogszabályt módosítani kell, amit forrásunk szerint a gyorsaság érdekében kormányrendelettel hajtanak majd végre.

Az ülésről távozó Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem kívánt nyilatkozni munkatársunknak. Az ülésről háromnegyed 11-kor távozott Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár is, aki szintén nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mi hangzott el az ülésen.

Rendőrök a képviselői irodaházban

A frakcióülést a képviselői irodaház VII. emeletén tartották. Tudósítónk szerint az újságírókat először felengedték a VII. emeletre, később azonban rendőrök kisérték le őket a földszintre. Így az újságrók csak az irodaházba belépő fideszes képviselőkkel tudnak találkozni, akik viszont nem nyilatkoznak.

Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár szombat délelőtt jelentette be, hogy a kormány tartani akarja a még Bajnai Gordon kormánya által kitűzött 3,8 százalékos hiánycélt. Ez jelentős fordulatot jelent a korábbi fideszes nyilatkozatokhoz képest, amelyek arra utaltak, hogy az új kormány szerint jóval magasabb lesz a hiány, és elhangzottak 5-6-7 százalékos számok is. Varga szerint ehhez egy akciótervet dolgoztak ki a háromnapos lovasberényi kormányülésen.

Az akcióterv részleteit Orbán a frakcióülés után kedden 13 órakor kezdődő parlamenti ülésen ismerteti. Az akciótervről vasárnap Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta: a kormány a mérlegelendő lehetőségek között fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyijövedelem-adó bevezetésének lehetőségét.

Orbán és Varga kedden reggel, a Fidesz-frakció ülése előtt Sólyom László köztársasági elnököt is tájékoztatta a kormány tervezett gazdasági intézkedéseiről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!