MN: Az EU-nál panaszkodhatott Simor megnyirbált fizetése miatt

Vágólapra másolva!
Simor András jegybankelnök levélben panaszolta be a magyar kormányt az EU-ál, amiért a bevezetett 2 milliós bérplafonnal negyedére csökkentették a fizetését - írja saját értesülései alapján a Magyar Nemzet. Az Európai Bizottság több magyar lap szerint egy hónapot adott, hogy a kormány kimagyarázza a radikális bércsökkentést, amelyet egy elemző szerint a jegybank függetlensége szempontjából tarthatnak aggályosnak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet értesülése szerint levélben panaszolta be a magyar kormányt Simor András jegybankelnök az Európai Unió egyik központi szervénél, amiért kétmillió forintra csökkentették a fizetését. A lap szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőjének írásos megkeresése is hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Bizottság a hét elején magyarázatot kért a kormánytól Simor fizetésének csökkentéséről.

Az MNB sajtóosztályán a Magyar Nemzet megkeresésére tagadták, hogy Simor az Európai Bizottsághoz fordult volna közel negyedére nyirbált fizetése miatt, arra azonban nem válaszoltak, hogy az Európai Központi Banknak írt-e levelet a jegybankelnök. A lap meg nem nevezett forrásból úgy tudja, Simor állítólagos levelében kifogásolta azt is, hogy a kormány által bevezetett 2 millió forintos bérplafon az MNB vezetésére vonatkozott, a Magyar Fejlesztési Bankra és a Magyar Exporthitel Biztosítóra viszont nem.

A lap szerint az Európai Bizottság Simor levelére reagálva a hét elején levélben kért további információkat a magyar hatóságoktól, és ebben "túlzott mértékűnek" nevezte a 75 százalékos bércsökkentést. A megkeresésről először az Index.hu számolt be, amely szerint az ügyben jogsértési eljárás indítását is kilátásba helyezte az EU. Ez azt jelenti, hogy Európai Bizottság beperelheti Simor fizetése miatt Magyarországot, ha nem kap egy hónapon belül kielégítő magyarázatot.

Vasali Zoltán, a Progresszív Intézet vezető elemzője a szerdai Blikkben azt nyilatkozta, hogy az EU valószínűleg a jegybank függetlenségét félti az MNB-elnök jelentősen megkurtított fizetése miatt. A szakértő szerint az uniós alapszerződés tartalmazza a jegybank függetlenségét, és ezt sértheti meg, hogy Simor fizetését 8,3 millióról 2 millióra csökkentették.

A Simor fizetése körüli vitákra még Orbán Viktor miniszterelnök is utalt keddi beszédében, amelyben kormányának első 100 napját értékelte. Orbán itt közölte: akármilyen külföldi kritika érkezik, a jó erkölcs, a kétmilliós bérkorlátozás mindenkire vonatkozik, a bankárokra is, még a legelegánsabb pozícióban lévők, a külföldön panaszkodók sem kivételek - emlékeztet a Magyar Nemzet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!