Őrizetbe vettek egy német nőt a zalaegerszegi rendőrök, mert bolti lopáson érték - közölte a Zala megyei rendőrség. Az egyik drogériából érkezett hétfőn bejelentés arról, hogy az asszony megpróbált eltulajdonítani egy üveg parfümöt. A hatvanéves nő egy 11 500 forint értékű parfümöt próbált meg ellopni, úgy, hogy a dobozról eltávolította az áruvédelmi jelzést. A helyszínre érkező rendőrök előállították a német nőt, majd kihallgatása után őrizetbe vették - tette hozzá a szóvivő.
A rendőrség alig több, mint egy hónapja alkalmazza a szigorított szabálysértési törvényt, melynek értelmében már elzárást vagy akár 150 ezer forintos pénzbüntetést is kaphat az, aki 20 ezer forintnál kisebb értékű dolgot lop, vagy ezt az összeget meg nem haladó sikkasztást, orgazdaságot, csalást vagy szándékos rongálást követ el. Az új szabályok alapján az elzárással is sújtható szabálysértéseknél az elkövetőt - ha tetten érik - őrizetbe vehetik, és gyorsított eljárásban bíróság elé állíthatják. Egy hónap alatt 3862 eljárás indult a szigorított szabályok alapján, összesen 299 ember került fogdába. Minderről bővebben ebben a cikkben olvashat.