Három baleset történt fél órán belül kedden kora este az M7-esen Fonyód térségében, egyik esetben sincs súlyos sérült.
A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvívője elmondta, hogy az első baleset a Nagykanizsa felé haladó oldalon történt, ahol két, a külső sávban egymást követő személygépkocsi ütközött. Az egyik a külső, a másik a belső szalagkorlátnak csapódott. Két ember könnyebben megsérült. Nem sokkal később egy, a külső sávban haladó, az úton átmenő őzek miatt lassító személygépkocsinak ütközött egy teherautó.
A Budapest felé vezető oldalon ugyancsak két, egymás mögött a külső sávban haladó autó ütközött, feltehetően azért, mert mindkét jármű vezetője a túloldalon történt balesetet figyelte. Itt egy személygépkocsi fenyőfákat szállító kisteherautóba rohant, amely métereken át húzta maga mögött a járművet. A kisteherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.