"Érzelmek nélkül nem lehet politizálni" - megjelent Tarlós István életrajza

Vágólapra másolva!
A politika mellett gyerekkoráról is ír, és kedvenc színésznőjét is megemlíti Tarlós István főpolgármester szerdán megjelent önéletrajzi könyvében. Az Otthonom - Budapest című 245 oldalas könyvet részben azért írta, hogy árnyalja a róla kialakult képet, szerinte ugyanis nemcsak a Rolling Stones gitárosáról állított valótlanságokat a sajtó, hanem róla is.
Vágólapra másolva!

Szerdán mutatták be Tarlós István főpolgármester Otthonom - Budapest (és benne 62 évem) című önéletírását. A 245 oldalas könyvben Budapest fideszes főpolgármestere vall saját életéről gyerekkorától kezdve iskolai évein át politikai pályafutásáig. Kiderül, mit gondol a horoszkópjáról, illetve a függelékből megismerhetők kedvenc dolgai.

A Rolling Stones zenekar gitárosától kölcsönvett mondattal indokolta Tarlós István, miért írta szubjektív önéletrajzi könyvét. Vélhetően Keith Richardstól származik az idézet, amivel a zenész a sajtóban róla vagy zenekaráról megjelent - nem mindig igaz vagy túlzó - híresztelésekre reagált: "Azt nem értem csak, hogy tudtam ebből kimaradni." Tarlós egyetért a rocklegendával, hogy a média "bizonyos tulajdonságokat kidomborít, másokat elhallgat", ezért is szeretné önéletrajzi írásával árnyalni a róla kialakult képet. Emellett, mint mondta, a könyv megírásakor az is motiválta, hogy beszéljen "arról a városról, amit hagyatékul kaptunk". Többször megismételte, hogy "súlyos hagyatékról" van szó.

"Akit nem érdekel, az nem olvassa el"

Szerinte könyve egyik legfőbb sajátossága, hogy nem egy visszavonult politikus emlékeit tartalmazza, hanem egy olyanét, aki élete legnagyobb feladata előtt áll.

Azt mondta, családja szerint a könyv túlzott betekintést enged az életébe, a felesége például a kéziratot látva azt kérdezte tőle: "Miért kell neked ennyire kitárulkoznod?". Ő azonban abban bízik, hogy éppen szubjektív jellege miatt fogják sokan olvasmányosnak találni a könyvet. Tudja ugyanakkor, hogy lesznek olyanok is, akiket nem érdekel, milyen volt Tarlós gyerekként, erre azt tanácsolta: "Akit nem érdekel, az nem olvassa el." Örül, ha a könyve vitát vált majd ki, ám a leírtakkal senkit nem kíván megbántani - tette hozzá.

Személyes élete főbb csomópontjainak felidézése mellett ír a politikáról és a közelmúlt történéseiről is. "A politikába is kell némi szubjektivitás, erről is beszélek a könyvben" - magyarázta. Ezzel kapcsolatban felidézte, amikor elődje, Demszky Gábor korábbi főpolgármester azt mondta neki, "te érzelemből politizálsz", amiben szerinte van igazság, mert "érzelmek nélkül nem lehet politizálni".

Lemondott a honoráriumról

A könyv jövőbeli internetes kommentelőinek is üzent a főpolgármester: "Ha a frusztrált, alkoholtól befolyásolt levelezők felteszik a kérdést, hogy a Tarlós ezért a könyvért vajon mennyit kapott, a válaszom: semennyit."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kovács Lajos Péter a kiadó igazgatója, Tarlós István főpolgármester és Kövér László házelnök. Galériánkért kattintson a képre!

Az Éghajlat Kiadó részéről Kovács Lajos Péter megerősítette, hogy Tarlós lemondott az őt illető honoráriumról, illetve elmondta, a két évvel ezelőtt megjelent Vendégségben Budapesten című első Tarlós-könyv és a mostani Otthonom - Budapest összesen négy év munkájának eredménye. Szerinte a szubjektív politikusi önéletírás Magyarországon egyelőre ismeretlen műfaj, míg "a Föld másik felén gyakran jelennek meg ilyen művek".

Kövér László, az országgyűlés elnöke is beszélt a könyvről, perceken át méltatva a szerző múltbéli és jelenlegi munkásságát. "Mint minden politikus könyvnek, ennek is megvannak a buktatói" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a szkeptikusok egy ilyen könyvre hajlamosak legyinteni, mondván, ez is csak a politikai kommunikáció része. Erre Kövér azt mondta, hogy addig semmit nem érdemes kommunikálni, amíg nincs mögötte teljesítmény, Tarlós esetében viszont bőven van.

Kövér elmondta, hogy a könyv hátulján külön jegyzékben olvashatók azok a dolgok, amelyek Tarlósnak örömet okoznak, illetve amikben hisz (ilyen például a csapatmunka, a jogok, a kötelességek vagy a közjó). A főpolgármestert pedig olyan "reálpolitikusnak" nevezte, aki az élet, a valóságos világ, a tények nagy tisztelője. Utalt konzervatív ízlésére is: "Nem mondja azt a házfalakra firkált graffitire, hogy művészet."

Tarlós kedvencei és legek

Ország: Magyarországon kívül Lengyelország
Könyv: Maurice Druon: Az elátkozott királyok
Színésznő: Demie Moore
Zenekar: Rolling Stones, Illés
Szám: 26
Állatok: delfin, ló, gorilla
Sportok: labdarúgás, tenisz, sakk
Ami pedig lehangolja: a rendetlenség, az eső, a nagyképű emberek és a túl sok változás


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!