A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Gyest kér a honosított magyaroknak az MPP alelnöke

Vágólapra másolva!
Gyereknevelési támogatást kér a magyar államtól Kiss István, a romániai Magyar Polgári Párt alelnöke. Kiss szerint a magyar államnak azok számára kellene gyest biztosítania, akik könnyített honosítási eljárással szereznek magyar állampolgárságot.
Vágólapra másolva!

"A magyar kormánynak gyereknevelési támogatást kellene ezentúl biztosítania azok számára is, akik könnyített honosítási eljárással szerzik meg a magyar állampolgárságot" - idézi Kiss Istvánt, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) alelnökét a Krónika című kolozsvári lap. Kiss szerint a magyar állam jelenleg 20 ezer forinttal támogatja azokat a szülőket, akik magyar nyelvű iskolában taníttatják gyerekeiket, de szerinte a gyereknevelési segély "ennél jóval nagyobb segítség lenne".

Kiss István azt is hozzátette a Krónika szerint, hogy ezt a javaslatot nem lehet egyik napról a másikra gyakorlatba ültetni, mert a jelenleg hatályban lévő magyarországi gyestörvényt csak akkor lehet ilyen formában módosítani, amikor a magyar gazdaság újra megerősödik. Az MPP-t a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alternatívájának szánva alapították néhány éve. Azóta többször is összemérte erejét a két szervezet, az MPP eddig nem tudott átütő sikert elérni parlamenti vagy önkormányzati választásokon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!