Bruttó ötvenmilliót kapott két szabálytalanul elbocsátott tanár Somogyban

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozata értelmében bruttó 50 millió forintot fizetett ki a Dráva menti iskolafenntartó társulás két istvándi pedagógusnak, miután 2005-ben szabálytalanul szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyukat.
Vágólapra másolva!

Bruttó ötvenmillió forintot fizetett ki a Dráva menti iskolafenntartó társulás két istvándi pedagógusnak, akik közalkalmazotti jogviszonyuk szabálytalan megszüntetése miatt kerestek jogorvoslatot - írja a Somogy Megyei Hírlap online kiadása. A hat éve húzódó persorozat végére a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozata tett pontot.

Az istvándi önkormányzat 2005 augusztusában döntött arról, hogy jogutód nélkül megszűnteti a helyi iskolát és óvodát. Ezzel együtt megszűntették az ott dolgozó pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát is, azonban a felmentési idejükre járó 8-8 havi bért nem fizették ki nekik. A felperesek első- és másodfokon nem nyertek elégtételt, de később a munkaügyi bíróság kötelezte a társulást, hogy fizesse ki az elmaradt munkabért, a nyolc havi felmentési időre járó bért, és ezen felül 12 havi bérnek megfelelő összegű kártérítést.

A Sonline.hu úgy tudja, a pedagógusok a per közben megelégedtek volna a 8-8 havi összeggel, de az alperes, egy ideig még a bíróságok által is éltetve a siker reményét, nem álltak rá az alkura. Bencsik János, Istvándi polgármestere letörten fogadta a döntést. Mint pénteken elmondta, a lakosságarányosan rá kerülő teher nyolcmillió forintjába került a falunak.

István lélekszáma 660 fő. A településen a munkanélküliség 56 százalékos, a gazdaság aktív népességben 103 a nyilvántartott álláskeresők száma. Ez az arányszám háromszorosa a somogyi, s négyszerese az országos átlagnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!