Egy oktató ajánlotta fel a jogosítványt megszerezni akaró tanulóknak, hogy 50 ezer, illetve 70 ezer forintért elintézi, hogy valaki más menjen helyettük vizsgázni. A csalásra akkor derült fény, amikor a "dublőr" a saját, nem pedig a helyettesített tanuló nevét írta a vizsgalapra, míg egy másik esetben az aláírás vált gyanússá - hangzott el az m1 csütörtök esti Híradójában.
Karsai Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója a hírműsornak azt mondta, a valódi vizsgázó mobiltelefonszámát felhívva kiderült, hogy más vizsgázik helyette, ő pedig az épület előtt várja a vizsga végét.
Az eset után a felügyelőség hónapokra visszamenőleg átnézte a vizsgázók aláírását, ekkor derült ki, hogy több diák mást küldött maga helyett a KRESZ-vizsgára. Valamennyien ugyanannál a kecskeméti oktatónál tanultak, és ő ajánlotta ezt a lehetőséget.
Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Híradónak azt mondta, hét olyan diákról van szó, aki igénybe vette a gépjárművezető-oktatónak ezt az ajánlását, vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt indul ellenük eljárás.