A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Fizetésükért tüntetnek a tanárok a pedagógusnapon

Vágólapra másolva!
Öt pedagógus-szakszervezet is tüntet a júniusi pedagógusnapon az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A szervezetek januártól 20 százalékos béremelést követelnek.
Vágólapra másolva!

Demonstrációt tart a pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és az Oktatási Vezetők Szakszervezete követeli, hogy a köznevelési és szakképzési törvény bevezetését előkészítetlenség miatt egy évvel halasszák el, és a közszféra alkalmazottai, a nevelő-oktató munkát segítők 2013. január 1-jétől 20 százalékos fizetésemelést kapjanak.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke azt mondta, társadalmi összefogást hirdetnek a magyar közoktatásért. Szerinte a szülők nagy része nem ismeri az oktatásban zajló folyamatok gyermekekre hátrányos következményeit. Színvonalas közoktatáshoz minden gyermeknek joga van, és a mindenkori hatalomnak kötelessége ezt biztosítani - szögezte le az érdekvédő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!