Nem hozott nagy változásokat az elmúlt egy hónap a pártok támogatottságában, az egyetlen markáns módosulást a pártoktól távolságot tartók arányának 51-ről 54 százalékra történő növekedése jelenti - állapította meg az Ipsos a május első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények alapján. A Fidesz január és március között 3 százalékponttal gyarapította a táborát, azóta viszont ezt a többletet elveszítette. Most a választásra jogosultak 16 százaléka voksolna a vezető kormánypártra, amely ezzel az eredménnyel továbbra is őrzi a rangsor első helyét.
Az év elején a szocialisták is 3 százalékponttal erősödtek, de ez sem bizonyult tartósnak. Április elején 2 százalékpontos visszaesést könyvelhettek el, az utóbbi egy hónapban maradt az MSZP tábora az előzővel azonos: 13 százalékos. Az Ipsos szerint a Jobbik a népesség 9 százalékára számíthat, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékra, ezek az adatok pedig nagyjából vagy teljes mértékben azonosak a korábbiakkal. A biztos pártválasztók most is kevesen - háromtizednyien - vannak, a Fidesz 37, az MSZP 28 százalékon áll ebben az aktív választói körben, a Jobbik 19, az LMP 8 százalékos, a DK pedig ezúttal 4 százalékot ért el.
Elérhette a minimumát a Fidesz
A Fidesz mostani, 16 százalékos, nagyjából 1,3 milliós tábora a támogatói minimum közelében lehet - olvasható az anyagban. Az Ipsos nem tart ugyan lehetetlennek további lemorzsolódást, de egyúttal jelzi: sok adat utal arra, hogy a kormánypárt aktuális hívei nagymértékben elkötelezettek, összetartók. Az összegzés szerint az említettek 95 százalékban olyanok, akik a 2010-es választáson a Fideszre voksoltak, s azóta is kitartottak a párt mellett. Körükben kimagasló értéket, 85 pontot kap a pártelnök-miniszterelnök, Orbán Viktor, a Fideszre adandó voksuk masszív tartópillére jobboldali identitásuk - 81 százalékuk oda sorolja magát -, és egységbe kovácsolja őket a közös ellenfél, az ellenzékkel szembeni idegenkedés.
A cég elemzése szerint a Fidesz tartaléka abban az 1,4 milliós választói tömegben rejlik, amelynek a tagjai 2010-ben rájuk szavaztak, de az elmúlt két év során elpártoltak. A két évvel ezelőtti fideszesek egynegyede olyan messze sodródott, hogy most már a kormánypártot utasítják el a legnagyobb mértékben.
Az MSZP is egységes
Az MSZP mostani tábora is csaknem annyira egységes, mint a Fideszé - áll az elemzésben, amely szerint a szocialistákat a baloldaliságuk forrasztja össze, 84 százalékuk így határozta meg politikai-ideológiai hovatartozását. Összezárnak a Fidesszel, a kormánnyal és annak vezetőjével szemben. Az MSZP híveinek háromnegyede a Fideszt utasítja el leginkább, 18 százaléka a Jobbikot. A kormány munkáját egy százfokú skálán mindössze 8 pontra minősítik, ugyanezzel az alacsony mutatóval értékelik a miniszterelnök személyét is, és 97 százalékuk szerint rossz irányt vett Magyarország.