Vágólapra másolva!
A címvédő Győri Audi ETO 31-26-ra nyert az elmúlt idényben ezüstérmes HB Ludwigsburg vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, vasárnap.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, B csoport: 
HB Ludwigsburg (német)-Győri Audi ETO KC 26-31 (16-18)  
lövések/gólok: 53/26, illetve 56/31 
gólok hétméteresből: 1/0, illetve 2/2 
kiállítások: 4, illetve 10 perc 

A két csapat korábbi öt egymás elleni mérkőzését kivétel nélkül a kisalföldi alakulat nyerte, 

a júniusi fináléban 30-24-re kerekedett az akkor még SG BBM Bietigheim néven szereplő rivális fölé.

 A német bajnoki címvédő keretében Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi is ott volt. Per Johansson vezetőedző együttesénél eleinte támadásban többször is pontatlanok voltak a befejezések, ennek ellenére előnybe került a magyar csapat, míg a házigazda a kapus Johanna Bundsen jó teljesítményével tartotta a lépést, háromgólos hátrányból (3-6) is egyenlíteni tudott. 

A Győr védekezéséből többször hiányoztak a megállító faultok, az első félidő derekán, hat-hatot követően rendre egygólos előnybe került a csapat, majd egyenlített a vendéglátó. 

A játékrész záró harmadára fordulva, 11-14-nél tudott ismét három találattal eltávolodni az ETO, de innen is gyorsan visszazárkózott a Ludwigsburg. A vezetést azonban nem engedte át házigazdájának a Győr, amely Hatadou Sako szünet előtt bemutatott védéseire alapozva kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre. 

A fordulást követően négy találatról (17-21) egyenlített a német alakulat, 23-23-ról a magyar klub ismét el tudott lépni, 

méghozzá egy 5-0-s sorozattal, amelyben emberhátrányos időszak és Sako hetesvédése is benne volt.

 Ebből a különbségből már nem tudott visszazárkózni a hajrában a Ludwigsburg, a Győr úgy aratott ötgólos győzelmet idegenben az elmúlt kiírás döntősének otthonában, hogy riválisa egyszer sem vezetett. A meccs legeredményesebb játékosa a hazaiakat erősítő Viola Leuchter lett hat találattal. Estelle Nze Minko és Dione Housheer öt-öt góllal vette ki a részét a sikerből. Mindkét csapat kapusa kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Bundsen 19 védéssel és 38,78 százalékos hatékonysággal, Sako 18 hárítással és 41,86 százalékos védési mutatóval zárt.

Kapcsolódó cikkek:


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!