A fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadott egy olyan előterjesztést, amelynek értelmében a fővárostól pár kilométerre lakók számára drasztikusan drágul a közlekedés.
A közgyűlés - a Fidesz vezetésével - arra a javaslatra bólintott rá, amely megszüntette az 5 kilométeres jegyeket (busz, HÉV). Ez azt vonja maga után, hogy aki például három kilométerre lakik Budapesttől, de be akar utazni, az a jövőben már tíz kilométeres jegyet kénytelen vásárolni. Ez 61 százalékos drágulást jelent.
A fővárosba közlekedők nagy részét azonban mégsem érinti az áremelkedés. Az 5 kilométeres bérletek ugyanis megmaradnak, így lényegében a napi rendszerességgel ingázóknak, akik eddig is inkább bérletet vettek, egy fillérrel sem kell többet fizetniük a tömegközlekedésért.
A Jobbik mindenesetre tiltakozik a közgyűlés többségének döntése ellen.
A városvezetés elé tárt hatástanulmány azzal kalkulált, hogy a lépéssel összesen 28 millió forinttal több bevétele lesz a Budapesti Közlekedési Központnak. Ugyan többen fognak bliccelni, a most jegyet vásárlók 30 százaléka inkább csalni fog vagy autóba ül vagy biciklire pattan, de lesznek, akik megveszik a drágább jegyet vagy áttérnek, és bérletet vásárolnak.
A budapesti városvezetés döntésének előzménye, hogy szeptember 1-jén életbe lépett az új személyszállítási törvény. A kormány akaratával megegyezően az eltörölte az 5 kilométeres jegyet az ország egész területén, de az 5 kilométeres bérletek megmaradnak.
A főváros elvileg mégis megtehette volna, hogy meghagyja az 5 kilométeres jegyeket, de másként döntött a közgyűlés.