Kézből startol a magyar drón

Tűzeseteknél, az iszapömléshez hasonló katasztrófáknál, árvizeknél vetné be a Magyar Honvédség azt a két pilóta nélküli repülőt, amelyeket évek óta fejlesztenek, és most ősszel mutatnak be. Az egyik olyan lesz, mint egy hordár, a másiknak kis hely is elég lesz a landoláshoz, és gyorsan mozog. Mit tudnak a magyar drónok, és miért éri meg kifejleszteni őket?

Honvédelmi, térképészeti, katasztrófavédelmi és polgári célokra is jó lehet a Honvédelmi Minisztérium szerint az a távvezérlésű gép, amit az egyik háttérintézményük fejleszt a honvédség kérésére. A magyar drónt fejlesztő HM EI Zrt. robotrepülő helyett egyelőre csak néhány vasdarabot, mikrochipet, propellert és egy alapos prezentációt mutatott az [origo]-nak, pedig a repülő elvileg már készen van, de azt mondták: a reptetéssel szeretnék megvárni az októberi hivatalos bemutatóját. Az Ikran és a Bora névre keresztelt felderítőgépekkel elsősorban a polgári légi eszközök piacára akar betörni a fejlesztő cég.

Ha már korábban is lett volna ilyen magyar robotrepülője a honvédségnek, akkor például a kolontári katasztrófánál nem kellett volna horribilis összegeket kifizetni a rendes repülőgépek és helikopterek bérlésére, hiszen a drón is készíthetett volna felvételeket a beomlott tározóról - indokolta a fejlesztést Molnár Attila, a cég vezérigazgatója. Az egyik gép a próbarepülés alatt már bizonyított is: kigyulladt egy közeli tarló, a drón pedig a tűz terjedéséről pontos információkat közölt a kiérkező tűzoltókkal, akik így a legkritikusabb pontokra tudták összpontosítani az erejüket.

A honvédség pont azért kezdett bele a fejlesztésbe 2011-ben, mert szerintük óriási piaci igény van az olcsó és megbízható felderítődrónok iránt. A vállalatokon túl jól jöhet egy drón az önkormányzatoknak, földhivataloknak is, hogy frissíthessék az adatbázisaikat, de a robotrepülőkkel az áramszolgáltatók is folyamatosan pásztázni tudják elektromos vezetékeik állapotát. A magyar államnak szerintük azért éri meg belevágni a fejlesztésbe, mert így sokkal olcsóbban kijönnek, mint ha külföldről, készen vásárolnák meg a gépet. Molnár szerint egy külföldi cég gépe körülbelül 20-25 millió forintba kerül, addig az általuk fejlesztett, ugyanolyan tudású modell a ennek csak 50-60 százalékába fog kerülni (a nagy versenyre bizonyíték, hogy magántőkéből is készülnek hasonló fejlesztések - az egyiket itt mutattuk be). Annak ellenére, hogy a HM EI és a Currus is állami vállalat, a fejlesztési költségeket és a repülő tervezett árát üzleti titokra hivatkozva nem árulták el.

A hadsereg két különböző felderítőgépet fejleszt. Az Ikran erőssége az, hogy nagy távolságot megtéve, nagyobb kamerákat is képes hordozni, amelyekkel HD-minőségű képeket tud küldeni a földre. A Bora különlegessége, hogy elektromos motorjával hangtalanul, kézből is el lehet indítani, és a landoláshoz is elég neki három méter. Ennek például egy árvízi vészhelyzet esetén óriási jelentősége lehet, mert akár egy keskeny gát tetejéről is el lehet végezni a le- és felszállást. A Bora használatával az éppen bevetésen levő katonáknak nem kell az életüket áldozni a felderítésért, hanem elég elővenni a drónt, és hangtalanul elindítani.

A drónok első ránézésre szinte ugyanúgy néznek ki, mint egy hagyományos, boltban kapható hobbirepülő. A sárkányszerkezetben nagy különbségek nincsenek, nagyjából az első világháború óta hasonlóak a repülőtestek. Az igazi fejlesztési verseny a hajtóművek és a vezérlőrendszerek terén van. Molnár az úttörőnek számító kis vezérlőchipre, valamint a jeleket adó és vevő, ágyúcsőre hasonlító antennára a legbüszkébb. Az úgynevezett mozgó vezetési pontra szerelt antenna folyamatosan követi a repülőgép mozgási irányát, hogy a lehető legjobb minőségű adatkapcsolat jöjjön létre a két fél között.

"Egy erőtorony van benne" - mesélte Molnár a gépekhez tartozó mozgó vezetési pontról, amiben a repülőt és reptetéshez szükséges eszközöket szállítják. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy utánfutóra szerelt irányítótorony szerverrel, vezérlőpulttal és monitorokkal felszerelve. Mindkét géptípusban van fedélzeti orrkamera is, amely a földön levő irányítóegység számára közvetíti a képet, így a számítógép előtt ülő ember ugyanazt a képet látja, mint ha maga is a gépben ülne. A számítógép képernyőjén megjelenő műszerek teljesen megegyeznek egy normál gépben levőkkel, a vezérlőprogramban pedig lehetőség van arra is, hogy bármikor betáplálják a háromdimenziós repülési útvonalat, amelyen bármikor lehet változtatni.

A magyar drónok története

A magyar drónok fejlesztése még a kilencvenes években kezdődött, amikor a honvédség rendszeresítette a Meteor névre keresztelt célgépek különböző típusait. A célgépek nem mások, mint okos agyaggalambok, az ilyen pilóta nélküli robotrepülők feladata csupán annyi, hogy a rakétákkal gyakorlatozó katonák le tudják lőni őket. A katonák akkor tudják minden helyzetben felkészülten kezelni a különböző elhárító eszközöket, mint a Magyarországon is használt Mistral rakétaelhárító rendszert is, ha azokkal rendszeresen gyakorlatoznak. Mivel rendes vadászgépekre kicsit drága mulatság lenne lőni, ezért fejlesztették ki a kis drónokat, amelyek rádiójelek sugárzásával imitálják az ellenséges gépek alakját. A földön levő, monitorjaik előtt ülő katonák a radarképeken úgy látják a kicsi drónt, mintha egy rendes MiG vagy F16-os lenne a légtérben.

Az igazi áttörést a 2007-ben indított Meteor 3MA projekt hozta. A sugárhajtóművel szálló célgép rendkívül gyorsan, de viszonylag keveset tud repülni, ami tökéletesen megfelel a gyakorlatozó katonáknak. A HM EI azért vágott bele a fejlesztésbe, mert a korábban használt gépek drágák vagy megbízhatatlanok voltak. A Honvédelmi Minisztérium jelezte, hogy szükség lenne olyan költséghatékony célgépekre, amelyeket használni tudnak a rendszeres katonai gyakorlatokhoz. A Meteor-3MA már túl van a rendszeresítésre vonatkozó előkészítési stádiumon is, de a munka ezzel nem állt meg. A HM EI 2011-ben úgy döntött, hogy újabb fejlesztésbe kezd, és kilép a felderítőgépek piacára is.