Megszállottakat hozhat az áldemokrácia vége

Nevezzék csak ki a politikusok a színházak vezetőit, a pályáztatás úgyis csak álszent komédia - így értékelte az [origo]-nak több színházigazgató, hogy a kulturális államtitkár teljesen az állam kezébe adná a kinevezéseket. Az új rendszert már a színházak is felvetették korábban, a mostani mutyizós pályázatokért a többségük nem is sír. De vannak veszélyei is az ötletnek. Egyrészt ki leszünk szolgáltatva a politikusok önmérsékletének, másrészt felbukkanhat pár megszállott.

Még egy teljes éve van hátra Eszenyi Enikőnek a Vígszínház élén, de színházi körökben már mindenki hallotta a pletykát, hogy Balázs Péter váltja majd az igazgatói székben. Már a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is hallotta, hogy mindenki azt gondolja, övé lesz a pálya 2014-től. Igaz, megkeresésünkre csak annyit akart mondani erről: "én a szolnoki színház igazgatója vagyok pillanatnyilag. Hogy később mi lesz, az majd kiderül". Hozzátette, hogy többször, több intézmény vezetői posztjára is rebesgették már a nevét, nem a Vígszínház az első eset.

Bár a Nemzeti Színház esetében pályázat döntött az igazgatói posztról, sokan biztosak voltak benne, hogy Vidnyánszky Attila lesz a győztes, és Alföldi Róbertnek távoznia kell a posztjáról. Decemberben tényleg így is történt, Alföldi szerint egyértelmű volt, hogy nem nyerhet, mert politikai döntés született. Pedig az igazgatót törvény szerint pályáztatás útján kell kiválasztani: aki szeretne igazgató lenni, pályázatot nyújt be, azt elbírálja egy szakmai bizottság, és annak javaslata alapján dönt a fenntartó - ebben az esetben az állam.

Áldemokratikus nyalánkság

"Most az van, hogy a döntéshozók úgy csinálnak, mintha nem tudnák, hogy ki fog nyerni, miközben mindenki tudja, hogy mi lesz az eredmény. A Nemzeti Színház vezetése így is, úgy is politikai kérdés" - mondta a jelenlegi rendszerről Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója. Máté szerint a szakmai bizottságok véleményét kis túlzással akkor szokták meghallgatni a politikusok, ha csak egy pályázó van a megüresedő posztra. Vannak azért kivételek, de amióta csak létezik a pályázati rendszer, kevéssé számít akár a pályázat, akár a szakmai bizottság véleménye. Szerinte többször is előfordult, hogy a pályázat nem ütötte meg a szintet, mégis lehetett tudni, hogy elfogadják majd.

Máté szerint "az Új Színház új vezetője akár értelmetlen szavakat is írhatott volna a pályázatába. Kaposváron pedig Schwajda György 2008-as pályázata még helyesírási hibákkal is tele volt." Dörnert tavaly februárban a szakmai bizottság javaslata ellenére nevezte ki Tarlós István főpolgármester az Új Színház igazgatójának, a kaposvári Csíky Gergely Színház vezetése körül pedig hosszú éveken át dúlt a politikai harc. Az önkormányzat által támogatott Schwajda György nyert végül, halála után Rátóti Zoltán vette át az intézményt.

Az [origo] által megkérdezett színházigazgatók vagy színházakkal foglalkozó menedzserek egyike sem tartotta jónak a jelenlegi, kötelező pályáztatási rendszert. Köztük vannak olyanok, akiket az ellenzéki, és akiket a kormánypárti táborhoz szoktak sorolni. Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője "álszentnek és cinikusnak", Máté Gábor "áldemokratikus nyalánkságnak", Rátóti Zoltán fölöslegesnek nevezte a rendszert. A Magyar Színházi Társaság élén álló Csizmadia Tibor komédiának tartja, és a Magyar Teátrumi Társaságot vezető és a Nemzeti vezetését Aföldi Róberttől átvevő Vidnyánszky Attila sem tartja jónak.

Nagyobb önuralom a politikusoktól

Ezért lehetséges, hogy egyikük sem reagált indulatosan L. Simon László kulturális államtitkár vasárnapi bejelentésére. L. Simon az ATV műsorában beszélt arról vasárnap, hogy ha lezárult az Operaház és a Néprajzi Múzeum igazgatói pályázata, akkor Balog Zoltán miniszterrel egyetértésben javasolni fogja, hogy módosítsák az erről szóló törvényt, és ne tegyék kötelezővé a pályáztatást. A kiemelt kulturális intézmények (színházak, múzeumok, levéltárak) vezetőinek a kiválasztására gondolt, de hozzátette, hogy nem csak az állami, hanem az önkormányzati fenntartású intézmények esetében is így kellene lennie. Ez lényegében azt jelentené, hogy a fenntartó teljesen egyedül döntheti el és nevezheti ki a művészeti intézmények vezetőit.

Van olyan helyzet, amikor érdemes pályázatot kiírni, de ha a fenntartónak van egy jó jelöltje, akkor nem feltétlenül - érvelt az államtitkár. Az is meggyőződése, hogy lehetetlen igazán független szakmai testületeket felállítani, mert "mindenki mindenkit évtizedek óta ismer". Ezért ezt a rendszert "nem szabad, nem érdemes fenntartani" L. Simon szerint, azért sem, mert a fenntartónak kell vállalnia a felelősséget a döntéséért.

Az [origo]-nak nyilatkozók szerint előrelépés, hogy kimondta az államtitkár, hogy valójában nincs szükség a szakmai bizottságok jelentette lépcsőfokra ahhoz, hogy döntsön. Amúgy sem tudtak a politikától teljesen függetlenek maradni, a delegáltak személye sokszor előre eldöntötte a pályázat kimenetelét. Ha a pályáztatás kiesik a rendszerből, a fenntartónak legalább majd mindenképpen felelősséget kell vállalnia a döntéséért - lényegében egybehangzóan ezzel indokolták a megkérdezettek, hogy miért értenek egyet L. Simon javaslatával. (Cikkünk megjelenése után Gulyás Márton jelezte, hogy a leghatározottabban visszautasítja, hogy egyetértene a javaslattal, és Máté Gábor is jelezte aggályait.)

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója szerint a politikusoktól "nagyobb önuralmat" követel majd az új rendszer. Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke pedig azt mondta, ez a megoldás a Magyar Színházi Társaság legutóbbi ülésén is szóba került, igaz, a résztvevők ettől még kudarcnak tartanák a megvalósulását, mert általa "újabb demokratikus intézmény dőlne be".

Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója örülne egy ilyen rendszernek, és nem tart tőle, hogy ezáltal jobban beavatkozna a művészeti életbe a politika. Balázs Péter, a szolnoki színház vezetője szerint pedig a fenntartó sokszor felelősebb döntést tud hozni, mint a szakmai bizottságok. Amikor őt legutóbb újraválasztották a szolnoki színház élére, a bizottságban budapesti színházigazgatók is ültek, akik nem ismerték sem a helyi viszonyokat, sem a színház előadásait nem látták. Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ő és a színházigazgatók egy részét tömörítő Teátrumi Társaság már öt éve is javasolták a pályáztatás eltörlését, hogy "tisztázzák a helyzetet", hogy ha a fenntartónak megvan a jelöltje, akkor kinevezhesse.

Illúzióktól megfosztva

Csak a Trafó korábbi igazgatója, Szabó György ellenezte egyértelműen az [origo] által megkérdezettek közül L. Simon javaslatát. Szabó azt mondta, a véleményét feltehetően nem sokan osztják a színházi életben, ahol a többség szomorúan és illúzióitól megfosztva gondolkodik erről.

Szabó úgy tudja, hogy van egy olyan nemzetközi gyakorlat is, amelyben először meghirdetik a megüresedő intézményvezetői posztokat, majd az intézmények felügyelőbizottsága - nem egy összeválogatott testület - előszűri a beérkezett jelentkezéseket. Olyan is van, hogy ezt a munkát egy fejvadásszal végeztetik el. A legkomolyabb jelentkezőktől pályázatot kérnek, és azok közül a legjobb hármat-négyet továbbítják csak a fenntartónak, hogy válasszon közülük.

Ezzel szemben amit L. Simon javasol, a kulturális menedzser szerint a mindenkori politika szimpla klientúraépítéséhez vezetne. "Sem a szakma, sem a politika nem tudja ezt egyedül csinálni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a politikusok kilencven százalékban segítség nélkül nem tudnának bölcs döntést hozni, mert egyszerűen nem értenek a kultúrához. Nagy veszélyt jelent, hogy mind több olyan ember kerül vezető pozícióba, aki "megszállott". Erősen hisz valamiben, és közben "nem látja a fától az erdőt", nem értékeli sem a korábbi, több évtizedes építkezést és a közönségre sem figyel. Mostanában több intézményt is "évtizedes munka után átpozicionálnak, azért, mert a politika úgy gondolja" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel végső soron az adófizetők pénzével bánnak felelőtlenül, hiszen ha egy közönség elfordul egy intézménytől, akkor az bevételt veszít, így több állami támogatásra lesz szüksége.