Vágólapra másolva!
Balassagyarmaton elfogyott a paprikaspray, és sokan idegesek. Igaz, ehhez nem sok köze van a környéken csatangoló barnamedvének, amelynek nyomait több helyen megtalálták. Állítólag kukákat is felborogatott, amíg élelem után kutatott. A Panda kínai büfé pultosa nem igazán hisz benne, hogy medve járja a környéket, a helyi vadászok szerint pedig jó esetben hazamegy, rosszabb esetben még riogatja egy kicsit a helyieket, aminek az lesz a vége, hogy befogják.
Vágólapra másolva!

Két őr észlelése és néhány lábnyom alapján biztosnak tűnik, hogy egy barnamedve Szlovákia helyett inkább a Nemzeti Együttműködés Rendszerében képzeli el a jövőjét. Először január elején látták a Balassagyarmat határában levő egyik ipari telep biztonsági őrei, egy hónappal később pedig ugyanazon a környéken néhány sportvadász fedezett fel szokatlanul nagy tappancsnyomokat a frissen hullott hóban.

Fotó: Mudra László [origo]
A Szlovákiából érkező medvét valószínűleg egy vaddisznóhajtás ijeszthette át Magyarországra.
A képre kattintva galéria nyílik!

A sportvadászok rögtön szóltak a terület fővadászának, aki egy medvéket jól ismerő kollegájával megállapította: medvenyomokról van szó. A lábnyom méretei alapján azt feltételezik a vadászok, hogy egy kisebb, 70-130 kilós példányról van szó. Szerintük a barnamedve rendkívül elszaporodott Szlovákiában, azért keveredhetett Magyarországra (ami nem egyedi eset, tavaly nyáron is szárnyra kapott a hír egy Ipolyon túlra keveredett medvéről - erről szóló riportunkat itt olvashatja).

Félelem és reszketés

Balassagyarmaton sokan félnek. Olyannyira félnek, hogy a paprikaspray már elfogyott a helyi vadászboltból, igaz, nem a medve, hanem a néhány hete történt késelés miatt - mondta a balassagyarmati Ipoly Arms vadászbolt eladója, József. Január végén a városban működő menekültszállás lakói és néhány környékbeli késelésig fajuló nézeteltérésbe keveredett, két embert kórházba vittek, kettőt pedig előállítottak. Az eladó a paprikasprayt nem ajánlja medve ellen egyáltalán, "az ellen csak a puska jó" - nagy körformát mutat két mutató és két hüvelykujja összeérintésével.

Fotó: Mudra László [origo]
A helyi vadászbolt eladója, József szerint az észlelést sokszor befolyásolja a maligánfok.
A képre kattintva galéria nyílik!

A városközpontban működő szakbolt tele van töltényekkel, fegyvertokokkal és mindenféle más kellékkel is, amire szükség lehet akkor, ha az ember medvevadászatra indul. Az eladó, aki gyakorló vadász is, még nem találkozott medvével a környéken soha, és szerinte "fel van fújva az egész történet". "Az érzékeket sokszor befolyásolja a maligánfok" - mondta József a környékbeli emberek medvével kapcsolatos fantáziájáról. Szerinte ugyan van esély arra, hogy egy kisebb medve elkóborol az eredeti élőhelyéről, de akkor sem valószínű, hogy hosszú heteket kihúzna élelem nélkül, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag észrevétlen marad végig.

"Hiszem, ha látom" - mondta a latyakban tocsogó balassagyarmatiaknak illatos-omlós csirkét áruló kínai Panda Büfé pénztárosa, akinek már egy hónapja említette valaki a Nógrádban kószáló medvét. A fiatal lány inkább elfutna, mintsem barátkozna, ha mégis megpillantaná az éhes állatot, de egyébként egyáltalán nem fél. A város többi pontján sem nagyon izgatták magukat az emberek, pedig még egy játékbolt kirakatából is vérszomjas barnamedvék ijesztgetik a gyanútlan gyarmatiakat.

Fotó: Mudra László [origo]
Balassagyarmaton nem a medvétől félnek.
A képre kattintva galéria nyílik!

Az egyik közértben vásároló középkorú nő még csak nem is hallott a medvéről, és inkább hitetlenkedve kérdezett vissza arról, hogyan kelhetett át az állat a megáradt Ipolyon, majd elgondolkodott, és belátta, hogy a medvék tudnak úszni. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Harmos Krisztián is azt mondta, hogy a medvék nem idegenkednek a víztől, ráadásul az állat könnyen átkelhetett a folyón, ugyanis vannak befagyott szakaszai. A környéken még az is járta, hogy buszsofőrök látták átszaladni maguk előtt az úton, de a forgalmi ügyeletes semmit nem tudott a város körül élő medvéről.

Kellemetlen hely télen

A szlovák medve nem túl barátságos helyet választott magának. Balassagyarmat legszélén, a Szügy felé vezető úton, az autók légkondicionáló berendezéseihez kompresszorokat gyártó üzem mellett kószált a mezőkön, ahol alig van erdő. A hóval borított erdőgazdasági utakon körülbelül egy kilométert kell menni az első valamennyire összefüggő erdős területért. Ez az a rész, ahol a vadászok néhány nappal korábban a lábnyomokat is találták, de csütörtökön már a keréknyomokon kívül csak kutya és valamilyen patás állat lábnyomait lehetett felfedezni a friss hóban.

Forrás: [origo]
Ezt a nyomot találták hétfőn a vadászok.
A képre kattintva galéria nyílik!

A vadőrök által szemmel láthatóan jól karbantartott kis erdős részen nem volt sok nyugodt pillanata a medvének, ugyanis a hóesés csendjét folyton megtörte egy néhány tonnás kamion elsuhanása az úton, sőt a vadászbolt eladója szerint nem volt olyan nap, hogy ne vágtak volna fát valamelyik erdőben.

"Jó volna medvetalpat enni, bár már egy mackósajttal is beérném" - mondta az egyik vadász, miután a medvék élelemszerzési szokásairól faggattuk őket. A terület vadászai, Major Tamás és Nagy Zoltán elmondták, hogy élelmet még csak-csak találhatott az állat, mert a medve mindenevő, és a föld alól akár a rovarokat is kikaparja csak azért, hogy egy kis táplálékhoz jusson. Egyesek látták azt is, hogy a nyomtól néhány kilométerre levő Nyírjesen kukákat borogatott az állat élelem után kutatva - bár ezt senki nem tudta megerősíteni.

Fotó: Mudra László [origo]
Balassagyarmat határában ezen a területen találták a lábnyomokat.
A képre kattintva galéria nyílik!

De máshonnan is szerezhetett táplálékot, ugyanis a medvenyomhoz közel egy vadetető volt. A fából eszkábált kisházszerű tárolóban viszont nem volt semmi, csak egy sótömb, ami még éhhalál esetén sem túl ízletes falat. Később kiderült, a vadgazdaság dolgozói rendszeresen töltik ezeket a tárolókat takarmánnyal, hogy a vaddisznók, az őzek és más vadon élő állatok egészségesen átteleljenek. A sótömb pedig arra kell, hogy a vadak télen is tudjanak egy kis ásványi anyaghoz jutni azzal, hogy megnyalják - mesélték a vadászok.

A puskapor vagy a természet megoldja

A medvék nagyon elszaporodtak Szlovákiában, ezért van, hogy elkalandoznak eredeti élőhelyükről, sőt egy vaddisznóhajtással járó hangzavar még távolabb kergetheti családjától a fiatal medvét - mondták a vadászok, akik szerint túl szigorúak a szlovák előírások, és engedni kellene, hogy ilyen nagy szaporulat esetén több példányt lehessen kilőni. Harmos Krisztián, a nemzeti park őre viszont úgy látja, hogy sem itthon, sem Szlovákiában nincsen sok tapasztalata a szakmának, hogy ilyen kijelentéseket tegyenek.

A Bükki Nemzeti Park csütörtökön szétküldött a környező érintett településeknek egy felhívást, tájékoztassák a lakosságot arról, hogy lehetőleg ne tegyenek ki semmilyen ehetőt külső szemetesekbe, zárják a kukákat, és ha látnak medvét, akkor ne próbálják meg hergelni. Most a nemzeti park munkatársai és a helyi vadászok, vadőrök közösen figyelik a nyomokat. Jó esetben a medve hazamegy Szlovákiába, ha pedig tovább kóborol Magyarországon, végső esetben be kell fogni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!